Németh Zsolték és Duray eligazították Gyurcsányt, hogy mit mondjon Ficónak...?

2008. november 12. - 17:15 | Külföld
Közös nemzeti álláspontot kell kialakítani a magyar-szlovák kérdésben - mondta Gyurcsány szerdán az Országgyűlés külügyi bizottságának ülése után, amelyen az előzetes hírekkel ellentétben Csáky Pál nem vett részt, ám Duray Miklós, az MKP stratégiai elnöke jelen volt.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke szerdán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizottsági meghallgatása után elmondta, a semmitmondó nyilatkozatoknak semmi értelmét nem látják, ebben nem tudnak partnerek lenni. Hozzátette: az ilyen nyilatkozat inkább ne szülessen meg, hanem a magyar miniszterelnök használja ki az alkalmat arra, hogy rögzítse Magyarország álláspontját a felvidéki magyarok helyzetét érintő kérdésekben.

A külügyi bizottságban elhangzottak alapján a magyar kormány számíthat arra, hogy szombaton nem egyszerűen kormányzati, hanem szélesebb nemzeti álláspontot képviselhet - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

A szombati miniszterelnöki megbeszélésen Magyarország közös nyilatkozatot szeretne elfogadni Szlovákiával a szélsőségesek elítéléséről. Kulcskérdés lesz a szlovákiai magyar oktatás helyzete. Emellett a magyar kormány kérni fogja a szlovák kormányzati vizsgálat anyagát a dunaszerdahelyi eseményekről - mondta a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi helyzetben fontos, hogy a vitatkozó felek fel tudják-e tenni saját maguknak a kérdést, miben hibáztak.

Az bizottsági ülésen, amint arról Bárdos Gyula, az MKP frakcóvezetője szerdán délelőtt tájékoztatta a Paramétert, nem volt ott Csáky Pál, akinek részvételét Németh Zsolt a bizottság elnöke jelentette be. Jelen volt viszont Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke. Holott Bárdos a Paraméternek azt nyilatkozta, semmi nem indokolja az MKP asszisztálását az ülésen. "Az MKP képviseletében mindent elmondtunk, amit szükségesnek tartottunk a szlovák-magyar viszony és a szlovákiai magyarok helyzete tekintetében a hétfői budapesti egyeztetés során, amelyen Gyurcsány Ferenccel megegyeztünk abban, hogy szombaton találkozik Robert Ficóval. Csáky Pál tehát nem vesz részt a szóban forgó tanácsokozáson“ – jelentette ki Bárdos.

Bugár Béla parlamenti képviselő Duray részvételével kapcsolatosan közölte a Paramétrerrel, hogy azt taktikailag elhibázottnak tartja, egyszersmind károsnak az MKP szlovákiai megítélésével kapcsolatosan, nem utolsósorban a szombati szlovák-magyar kormányfői tárgyalás végkimenetelét illetően. „Lefogadom, a szlovák politikusok az MKP provokációjaként értelmezik majd, hogy Duray, a szlovák parlament képviselője egy olyan magyar parlamenti bizottsági ülésen tüntetett jelenlétével, amely a szlovák féllel képviselendő magyar álláspont egyeztetéséről szólt. Duray jelenléte az ülésen ezért butaság“ – így Bugár.

Simon Zsolt Duray országgyűlési bizottsági jelenésével kapcsolatban csak annyit jegyzett meg a Paraméternek, „Az MKP stratégiai alelnöke a magyar parlament külügyi bizottságának ülésén való részvételével úgy látszik, kinyilvánította, hogy milyenek a stratégiai elképzelései" - mondta Simon.

Berényi József, az MKP elnökhelyettese sem érti, mit keresett Duray a szóban forgó ülésen. „Egy ilyen MKP-t képviselő részvételhez elnökségi jóváhagyás szükséges. Durayt pedig nem hatalmazta föl az MKP elnöksége erre. Kíváncsi vagyok, milyen magyarázattal szolgál majd, ha megkérdezzük őt, mit keresett a magyar parlamentben“ – jelentette ki Berényi.

MTI/paraméter