Renáta Zmajkovičová (Smer-SD) beterjesztette módosító javaslatát, mely szerint reklámanyagok legalább 250 méteres távolságban lehetnének csak az utaktól.
Zmajkovičová javaslatával a parlament szeptemberi ülésén foglalkozhat. A parlament alelnöke ezzel a közlekedés biztonságának javítását, illetve a közutak környezete rombolásának megakadályozását tűzte ki célul. Az ún. védősáv kialakítása az autópályákat, gyorsforgalmi utakat, valamint az I., II. és III. osztályú utakat érintené.
Az új jogszabály érintené a már meglévő billboardokat és propagációs táblákat is, amelyeknek eltávolítására kétéves határidőt szabnának a jogszabály hatálybalépésétől számítva. A javaslat szerint pedig 2013. január 1-jén lépne a törvény hatályba.
A tulajdonos kötelessége volna a billboardok áthelyezése 250 méternél távolabbra. Amennyiben ez nem történik meg, bírságot szabnak ki, Zmajkovičová pedig kilátásba helyezte azt is, hogy fekete ponyvával takarnák le a törvénytelen helyen szereplő reklámokat. Az eltávolításukat ez esetben az útkezelők végeznék, mégpedig a tulajdonos számlájára.
A kérdésre, hogy mi történik abban az esetben, ha a reklámozónak több évre fix szerződése van a reklámfelület tulajával, Zmajkovičová úgy válaszolt, hogy a vállalkozók is megszokhatták a törvények változásait, és alkalmazkodniuk kell ahhoz.
Egyelőre azt nem számolták ki, hogy a törvény mennyi billboard eltávolítását jelentené.
Zmajkovičovát felkeresték a billboard-társaságok képviselői is, akik jelezték, hogy együttműködnek a törvény megalkotásában, ugyanakkor emlékeztették a cseh példára, ahol a törvény az autópályákat és az I. osztályú utakat érinti. A Smer politikusa viszont kitart amellett, hogy a jogszabály a II. és III. osztályú utakra is vonatkozzon. Állítja, hogy kezdeményezését támogatják polgármesterek, valamint a Szlovák Építészeti Kamara is.
"Szlovákiának meg kell szabadulnia a vizuális szmogtól, amit a billboardok fejetlen kihelyezése jelent, tekintet nélkül az adott környezet adottságaira. Szlovákiának zöldnek kell maradnia" - jelentette ki.
SME/para
Komentáre
Mi lesz a mi billboard
dsi, Št, 16.08.2012 - 13:08Mi lesz a mi billboard gurunkal?
Sajnos ez a legprimitívebb reklámforma, és ezzel van tele az egész ország. Szaros papír megvílágítva.
miért? mi lenne?
Inkognito, So, 18.08.2012 - 13:50arrébb rakja őket.
ha nem vennéd észre, ő csak egy (igen, sokszor primitív) igényt elégít ki.
a szaros papírok tartalma nem az ő dolga.