Hangsúly: Nesze semmi, fogd meg jól…
Legalábbis ezt ígérték nekünk, vérmes szurkolóknak, nem kevésbé pedig azoknak a tátott szájú önkormányzati képviselőknek, akik, Pázmány-mágussal az élen, vígan és dalolva a kezükre játszották a DAC 1904 Rt. részvényeinek többségét…
Őszintén szólva nem vagyok ugyan különösebben eleresztve reflektor-kandeláberek építésének tárgykörében, ám talán joggal mocorog bennem a sejtés, lószerszám és esti fény lesz itt július 25-re, nem pedig reflektorfényes megyei rangadó… Igaz, sommás ítéletemet egyelőre csak annyival tudom alátámasztani, hogy a DAC-stadionban semminemű komoly építkezésre, de akárcsak ilyesminek az előkészületeire utaló mozgás sincsen.
Annál nagyobb a mozgás a csapatban, ami egyelőre állítólag csak abban nyilvánul meg, hogy ún. próbajáték céljából szinte naponta megjelenik a pályán valamilyen egzotikus tájék szülötte, hogy aztán úgy el is tűnjön, mint ahogyan előmászott a közel-keleti szponzor cilinderéből… Remélhetőleg nem holmi Bécsben összefogdosott közel-keleti csövesekről van szó, akik egy sör, egy feles fejében hajlandók akár futballistának is öltözni…
A horvát edző meg néz, mint a kispadról az Eb-n a görögöké, amikor megvilágosult előtte, hogy a magas szintű játéktudástól olyan messze vannak a fiai, mint Antal Barnabás az Abramovicsoktól.
Mi több, a DAC majdani játékosállományával kapcsolatosan egy olyan fáma is közszájon forog, hogy alig van még valamire való szerződéses játékos. Lévén, a klubegyesítéssel megszüntetett volt szenci csapatból átvenni szándékozott játékosoknak még tetemes pénzzel tartoznak Antal Barnabásék. Ami ugyan szintén nem biztos, ám tudvalévő, nem zörög a háló, ha nem rúgnak beléje gólt…
Mindeközben arról is pletykálnak a bennfentesek, hogy lebonyolódott már egy kilencmilliós játékos megvásárlása, amelynek nyomán az a Dragicsevics nevű horvát csatár lett leigazolva, aki már sok-sok helyen megfordult, csak épp börtönválogatottban nem játszott még. Legutóbb állítólag az iráni bajnok mezét viselte… Hogy mennyi az annyi, vagyis mi ért rajta éppen 9 millát, erre vélhetően az a válasz, hogy ennyit lehet leírni abból a 84 millióból, amellyel a Khaysar Mohseni és Antal Barnabás alkotta páratlan páros kecsegtette a biznisz és a labdarúgás tárgykörében helyi érdekű szaktekintéllyé avanzsált polgármestert, Pázmány Pétert. Nem utolsósorban a hozzá hasonlóan MKP-mezt viselő válogatott csapatát…
Egyelőre legyen elég ennyi ebből a kupiból. Mindazonáltal komoly sejtéseink vannak, hogy tovább is lesz… Mi pedig majd ugyancsak tovább mondjuk még. Ezt a Nesze semmi, fogd meg jól című vásári komédiát…
Barak László, www.parameter.sk
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat







