BRUTÁLIS GYILKOSSÁG: Kivégezte, majd elásta áldozatát, a sors azonban visszacsapott

NAGYMAGYAR / ILLÉSHÁZA – Két lövéssel meggyilkolta, majd a Kis-Duna közelében elásta áldozatát, M. Erik dunaszerdahelyi vállalkozót a nagymagyari K. Károly. Két napra rá autóbalesetben meghalt.

A rendőrségi helyszínelők felvétele

Martina Kredatusová nagyszombati kerületi rendőrségi szóvivő tájékoztatta portálunkat a súlyos bűntényről. A 48 éves áldozat, M. Erik dunaszerdahelyi vállalkozó felesége szombaton este 20.45-kor jelentette be férje eltűnését. Közlése szerint aznap reggel fél nyolckor távozott otthonról, azután viszont már nem adott életjelt magáról.

A rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást az eltűnt után, keresésébe bevonták a bősi Komplex Központi Mentőszolgálat egységeit is.

A szóvivő elmondta, hogy az áldozatot K. Károly nagymagyari étteremtulajdonossal látták utoljára, a feleség is úgy emlékezett, hogy férje vele készült találkozni. A rendőrség a szemtanúk elmondása alapján folytatta a nyomozást, ugyanis a gyanú szerint K. Károly az étteremtől ismeretlen helyre vitte, és fogva tartotta M. Eriket.

A feltételezett gyilkos balesetben elhunyt (rendőrségi felvétel)

K. Károly ugyanakkor hétfőn délelőtt autóbalesetben meghalt. A balesetről egyébként korábban tudósítottunk: Dénesd (Dunajská Lužná) és Szemet között egy Kia Sorentót vezető sofőr előzés közben frontálisan ütközött egy szemből érkező munkagéppel, és a helyszínen életét vesztette.

A rendőrség a mentőszolgálattal együtt folytatta az eltűnt keresését, és a begyűjtött információk alapján M. Erik holttestét kedden Illésháza közelében, a Kis-Duna partján találták meg elásva. A férfit két lövéssel gyilkolták meg, az egyik lövés a fején, másik a mellkasán érte.

Az áldozatot a Kis-Duna mellett ásták el

A rendőrség gyilkosság súlyos bűncselekményként folytatta a nyomozást. Kredatusová közlése szerint megalapozott a gyanú, hogy azt az elhunyt K. Károly követte el.

-para-

Hozzászólások

Lívia Horváth

a jok eltavozznak, a rosszak maradnak.

erre mondják: no comment.

http://www.parameter.sk/rovat/regio/2013/03/04/tragedia-munkageppel-utko...

 

 

  hozzászólás