Nádszegi szeméttűz, nagymagyari halálos baleset, lakótelepi merénylet – ez történt júliusban

Dunaszerdahelyi járás – Szokásos havi összegzésünkben Nagy Béla, a járási tűzoltóság igazgatója foglalta össze a súlyosabb júliusi bevetéseiket.

Helyszíni felvétel
Helyszíni felvétel

Az elmúlt hónapban összesen 50 alkalommal kaptak riasztást a három (dunaszerdahelyi, nagymegyeri, somorjai) állomásukra, ami az elmúlt hónapokhoz viszonyítva egy kicsivel kevesebb. Ebből 20 alkalommal tűzesethez hívták őket, 24 esetben pedig technikai jellegű beavatkozáshoz volt szükség, például baleseteknél. Egyszer ökológiai szennyezést kellett megakadályozniuk, a többi eset pedig gyakorlat volt.

A 24 technikai segítségnyújtás közül összesen 8 volt baleset, két alkalommal kellett lakást kinyitniuk, a nagy viharok idején egyszer kellett egy elárasztott helyiségből kiszivattyúzniuk a vizet.

E hónapban egy olyan balesetnél kellett közreműködniük, amely emberélet elvesztésével járt. A Nagymagyar mellett történt balesetről volt szó, amely esetben egy személykocsi frontálisan ütközött egy kamionnal, és a sofőr belehalt sérüléseibe. Az autó ki is gyulladt és porig égett. A kamionból pedig 5-6 ezer liter olaj folyt ki a mezőre, aminek következtében egy nagyobb területről kellett elszállíttatni a földet.

Viszonylag szerencsés kimenetelű volt viszont a Cirill és Metód ünnepén, hétköznap hajnalban a 63-as főúton történt baleset, ahol egy teherkocsikat szállító kamion borult fel. A teherjárművek elszállítása miatt gyakorlatilag egész nap mellékutakra terelték a forgalmat. A balesetben egyébként a sofőr szerencsére csak könnyebben sérült meg, ha viszont mindez munkanapon történik, akkor vélhetően jelentős torlódások keletkeztek volna.

A húsz júliusi tűzeset közül 6 keletkezett épületben, négy gépjárműben, 10 alkalommal pedig az aljnövényzet vagy szemét gyulladt lángra. Júliusban több jelentős tűzesethez is riasztották őket, talán a legsúlyosabb a nádszegi szeméttűz volt, ahol lakosokat is kellett evakuálni néhány órára az egyik utcából, amerre a szél a füstöt fújta. Korábban írtunk a nagymegyeri Billában keletkezett tűzről is, emellett pedig még egy villámcsapás eredményeként bekövetkezett padlástéri tüzet kellett eloltaniuk Egyházgellén.

A múlt héten pedig a Barátság téren történt esetről is tudósítottunk, amely esetben éjszaka két óra körül ismeretlen tettes egy személykocsi alá dobott egy gránátot, a robbanás következtében pedig két autó szinte teljesen, egy harmadik pedig részben leégett.

Július 25-én, a nagy eső következtében Nyárasd kérte a tűzoltók segítségét, Vásárút és Kürt, amely szintén érintett volt, maga állította helyre a viharkárokat.

Ekecs mellett egy útról lefordult kamionnál kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, Eperjesen pedig egy repcemagot szállító teherkocsi szállítmányának egy része borult az útra, azt kellett feltakarítani – foglalta össze a jelentősebb bevetéseiket Nagy Béla. Az nem állítható, hogy júliusban unatkoztak volna…

- para -

  hozzászólás