DUNASZERDAHELY/ NAGYUDVARNOK – Szerdán koraeste, hat óra körül történt egy szerencsés kimenetelű baleset.
Nagyudvarnok felől Dunaszerdahely irányába tartott egy Peugeot típusú áruszállító gépkocsi. Miután elhagyta az enyhe jobbkanyart, hirtelen lefékezett az előtte haladó jármű, erre a Peugeot sofőrje - saját elmondása szerint - hogy elkerülje az ütközést, szintén lefékezett, és elrántotta a kormányt. Ennek következtében bal oldalt lehajtott az útról és elvesztette az irányítást az autó felett, az pedig felborult.
Az előtte haladó jármű ahelyett, hogy segítséget hívott volna, elhajtott. Szerencsére azonban a Peugeot sofőrjének az ijedtségen kívül nem történt semmi baja. Az autóban keletkezett kár azonban jelentős, ugyanis az eleje és a teteje szélvédőstül összetört.
A forgalmat a baleset körülményeinek elhárítása idején a rendőrség irányította.
-para-
Hozzászólások
xx
yuvutu, cs, 2012-08-02 10:54kovetési távolság be nem tartása eredményezi a hirtelen fékezést és a balesetet, egyértemu ki a hibás mit kell ezt ragozni (az sem biztos hogy volt ott valaki aki miatt hirtelen fékezni kelett mondhat a sofor amit akar senki se látta)
yuvutu