Komárom a jóság kövének 8. állomása

Ez a különleges utazás még  augusztus végén kezdődött Skóciában.  Akkor és onnan indult világ körüli útra egy misztikus kő, az úgynevezett Sconestone, vagyis a jóság skót köve.
Képarchívum
A misztikus kő
Képarchívum

Az ősi skót szimbólumokkal díszített műalkotást Scone városából a skót miniszterelnök indította útjára. Küldetése, hogy egyfajta nagykövetként – ha csak átmenetileg is, de – jóságot vigyen az emberek közé. Akihez eljut a kő, mindössze hét napig tarthatja magánál. Ez alatt az idő alatt törekednie kell arra, hogy minél több jótettet, emberbarát cselekedetet  hajtson végre, és minél több embernek mutassa meg a követ.

A jóság skót köve szombaton, október 31-én érkezik Komáromba, ahol  Kantha Mária, a Kantha Dóra Alapítvány ügyvezetője veheti át, és – mint a nyolcadik kőtartó – hét napon át kötelessége lesz „őrizni“, illetve mind több emberrel megismertetni a kő üzenetét.

A jóság skót kövének tervezett útvonala a komáromi régióban:

November 1., 16.00: Látogatás a komáromi temetőben

November 2., 10.00: Látogatás a mentálisan sérült gyermekek otthonában (10.00), részvétel a Szent András templomban tartott magyar és szlovák szentmisén (17.00/18.00)

November 3., 10.00: Látogatás a Komáromi Gyermekotthonban

November 4., 14.00: Műsoros délután a Komáromi Városi Művelődési Központban; fellép a Budapesti   ATTRACTION   Black  light   Látványszínház. Belépés  díjtalan!

November 6., 15.00: Látogatás a Komáromi Szabadidő-központban, utána beteg gyermekek meglátogatása.

Vas Gyula

Címkék