Gyémántlakodalom a faluban

„A mi községümkben még egyetlen házaspár sem élte meg ezt a jubileumot. Haverék kedves, jóravaló emberek. Mindenki szereti, becsüli őket. Feri bácsi legalább harminc évig a kisállattenyésztők helyi szervezetének vezetője volt. Abban az időben aktív tevékenységet fejtettek ki, évente tanulmányi utakat szerveztek, és a legegzotikusabb kisállatokat is tenyészteni próbálták. Őt még ma is érdekli a közélet, gyakran megáll a községházán is egy kis tereferére“ – fejtette ki portálunknak Lukovics István a gatuláció alkalmával.

A gyémántlakodalmát ünneplő házaspárral mi is felidéztük a múltat, megismerkedésük történetét. „1921-ben születtem. Az elemi iskola után Komáromban tanultam, szabónak. Akkor ott képzeltem el a jövőmet. Ám a sors közbeszólt. 1942-ben berukkoltam. Ordononác voltam egy tiszt mellett Csíkszeredán. Hat hónapot töltöttem mellette. Még mai is szép szívesen emlékszem vissza erre az időszakra, intelligens, jóakaratú parancsnok volt. Ám aztán kitört az igazi háború. A németek és velük együtt a magyar hadsereg is vesztettek, folyton menekültünk, hetekig éheztünk, aztán vége lett a háborúnak. Orosz hadifogságba estem. Ám itt is szerencsém volt. Az oroszok a foglyok közül az erősebbeket válogatták ki. Az utolsó válogatás után néhány tucatnyian maradtunk, a leggyengébbek. Akkor kiadták a parancsot, hogy hazatérhetünk. Három napig étlen-szomjan bolyongtunk Erdélyben, amíg megtaláltuk az első vasútállomást és hazaindultunk. Haza, Feketenyékre 1945 szeptemberében érkeztem. Ahhoz, hogy az itteni hivataloknál jelentkezhessek, mindenféle okiratra volt szükségem, épp ezért a helyi tanítóhoz mentem, hogy segítsen. És éppen az iskola udvarán találkoztam egy szép, mosolygós lánnyal, őt kérdeztem meg, hogy hol találom a tanítót. Ez a pillanat sorsdöntő volt, mert megakadt rajta a szemem, és utána már el sem eresztettem őt“ -- mondta el meghatottan a férfi.

Felesége folytatta az emlékezést: „Én 1926-ban születtem, pár évvel fiatalabb vagyok, mint a párom. Amikor Ferenccel találkoztam, bevallom, nem is tudtam, kicsoda. Ő ugyanis hét évig nem volt a faluban, Komáromban járt iskolába, aztán a háborúba vitték őt, s amikor hazajött, akkor nagyon le volt soványodva. A vidám szeme és a jó kedélye fogott meg. Én árva voltam, édesanyám meghalt, amikor még csak kétéves voltam, aztán édesapám is meghalt, a nagymama nevelt fel“ – mesélte Haverné. „Hazatérésem után a Slovodev galántai szabóságában dolgoztam. A műhelyben sok lány is dolgozott, a mester állandóan meg akart nősíteni. Én is úgy gondoltam, hogy megvannak rá az éveim. Ekkor elmentem a kevesemhez és a nagymamájától megkértem a kezét. Klárika meglepődött, de a nagymama szerint is ott volt az ideje az egybekelésnek, s ő áldását adta rá. Ezzel megvolt a lánykérés“ -- meséli mosolyogva Haver Ferenc.

„Annak ellenére, hogy szegények voltunk, nagyon szép lakodalmunk volt. A falubeliek adták a lagzihoz valókat. Már egy hónappal elkezdődött a készülődés. A jegyeseket a templomban is kihirdették három vasárnappal az esküvő előtt.  Végül 1948. szeptember 28-án esküdtük össze és azután a szülői házban költöztünk, egy szoba-konyhába“– meséli könnyekkel a szemében Haverné. A nehéz hónapok után jobb idők is jöttek, 1960-ban sikerült saját családi házat építeniük. Házasságukból két lánygyermek született: az idősebbik, Éva már nyugdíjas, a fiatalabbik, Klára idén lesz ötvenéves. A szülők mindent megtettek azért, hogy mindketten tanulhassanak és könnyebb legyen az életük, mint amilyen az övék volt. Van öt unokájuk és három dédunokájuk. Nemsokára megszületik a negyedik, és a gyémántlakodalmát ünneplő házaspár mnagyon boldog.

S hogy mi is a békés együttélés titka? Egyrészt az, hogy Haverék – akár közös üdülések, utazások alkalmával -- mindig találtak egymásra időt, tisztelettel viseltetnek a másik iránt; másrészt pedig az, hogy nem hagyták magukat szellemileg leállni visszafejlődni. Haver úr keresztrejtvényt fejt, biciklizik, napirenden újságot olvas. Szerinte a magyar–szlovák konfliktust a politikusok csinálják. Nekik soha senkivel nem volt gondjuk. „A párkapcsolatban a legfontosabb, hogy meg kell tanulni megbocsátani is. Épp hogy a gondok megoldásakor derül ki, mekkora, milyen erős a szerelem, ami fokozatosan szeretetté alakul“ -- mondja Haver Ferenc.

Vladislav Kmeť