Halálos gyorshajtás

BODAK – Huszonnyolc éves nő veszítette életét múlt csütörtökön délelőtt a Vajka és a  másik csallóközi település közötti  útszakaszon. A balesetet feltehetően gyorshajtás okozta.
Fotó: Fogas Ferenc
Tragédia után
Fotó: Fogas Ferenc

S. J., a dunaszerdahelyi rendszámú szürke Renault Megane 28 éves sofőrje,  Pozsony irányából tartott Dunaszerdahelyre. Egy sörforgalmazó cég furgonját előzte, amikor eddig ismeretlen okból a gépkocsija jobbra sodródott. Valószínűleg a megengedettnél nagyobb sebesség miatt megcsúszott, vagy elveszítette uralmát a jármű felett. Az autó egészen a töltésre repült, majd ott egy drótkerítés állította meg. Az ütközést követően az autó szabályosan darabjaira hullott. A tűzoltók ügyeletese elmondta, odaérkezésükkor a fiatal hölgy még élt, lélegzett, szívmasszázzsal próbálták életben tartani addig, míg a mentők a helyszínre érnek. Sajnos ők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A szerencsétlenül járt áldozat Pozsonyban lakott, szolgálati autójával valószínűleg munkahelyére, a dunaszerdahelyi METRANS ipari parkba sietett.

-und