Vásárúti győzelem

NAGYMEGYER – Hagyományápolók elnevezéssel rendezték meg a csallóközi városban a Dunaszerdahelyi járás folklórcsoportjainak versenyét.

A Nagyszombati Önkormányzati Kerület és a Csallóközi Népművelési Központ által rendezett megmérettetésbe öt csoport nevezett be.

A nagymegyeri művelődési otthon színháztermének színpadán először a nagyabonyi Csillagfürt Népdalkör adta elő programját a szombat délutáni versenyen, őket a Csallóközcsütörtöki Daloskör követte. A háromtagú zsűri és a közönség előtt ezután a békei Bokréta Vegyes Daloskör mutatkozott be. Ezután a csupán férfiakból álló Vásárúti Dalárda mutatta be műsorát, a délutánt a helyi nyugdíjasklub csak női tagokat jegyző Nefelejcs népdalköre zárta. Mintegy félórás tanácskozást követően a zsűri végül a Vásárúti Dalárda előadását találta a legméltóbbnak arra, hogy a csoport továbbjusson a rendezvénysorozat kerületi fordulójába.

Kov