Kész a Duna Palota

DUNASZERDAHELY – Hivatalosan átadták és felavatták a Galántai úton felépült, többfunkciós Duna Palotát. A mintegy 200 millió korona ráfordítással elkészült épület földszintjén üzletek, alatta garázsok, az emeleteken pedig különböző nagyságú lakások vannak.
Fogas Ferenc
A város egyik domináns épülete lett
Fogas Ferenc
Figyelemre méltó az is, hogy a kivitelező, a Metrostav, tizennégy hónap alatt készült el a munkálatokkal. Az ünnepi avató előtt minden érdeklődő belülről is megtekinthette a járási székhely egyik új, kiemelkedő létesítményét. Vladimír Kríž, a kivitelező cég igazgatója elismerően szólt a beruházóval és a városi önkormányzattal kialakult jó kapcsolatról, amelynek eredményeként térségünkben rekordnak számító, rövid idő alatt készültek el, méghozzá kiváló minőségben, az építkezéssel. „Cégünk továbbra is szeretne vállalkozni a városban és a környékén – szögezte le. Elégedett volt Miklós Béla, a beruházó MGDS Részvénytársaság elnöke is, aki természetesen részletesen ismerte a terveket, mégis örömmel szemlélte a gyönyörű épületet. Elmondta azt is, hogy a kisebb lakásokat már megvásárolták, az exkluzív helyek kétharmadának is van már tulajdonosa, s a többi iránt is jelentős az érdeklődés.

Az avatást követő fogadáson – amelyre a termálfürdőhöz közeli Legend szállóban került sor – Pázmány Péter polgármester lapunknak nyilatkozva elmondta: a helyi önkormányzat egyik célja a városközpont bővítése, ezért támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely segíti ennek a törekvésnek az érvényesítését. „Most is ez történt“ – tette hozzá. Megtudtuk azt is, hogy már további tervek körvonalazódtak a közeli területek beépítésére, a körforgalom fele. Többek között a jelenlegi óvoda helyére is többfunkciós épületet terveznek. Ez a javaslat nyilván vitákat vált majd ki. A polgármester személy szerint támogatja ezt az elképzelést, de végérvényesen majd a helyi képviselő-testület dönt – tette hozzá.

-banič