Ezerfejű cézár: lesujtó vélemény az önkormányzatról
NAGYMEGYER – A városban működő Studio Plus TV az elmúlt hónap folyamán két témában is kíváncsi volt az emberek véleményére, február első felében arra a kérdésre lehetett sms-ben választ küldeni, hányas osztályzattal jutalmaznák a nagymegyeri önkormányzat 2007-es tevékenységét, az átlagos jegy végül 3,8 lett.
Az sms-t küldők 44 százaléka ötössel (ez a legrosszabb érték) jutalmazta a város önkormányzatának munkáját, 13 százalékuk négyest adott, 31 százalékuk pedig hármast, ezenkívül az sms-ezők 6-6 százaléka adott kettes, illetve egyes osztályzatot, ebből jött ki végül a majdnem négyes osztályzat.
A lakosok február második felében viszont a következő kérdésre küldhettek mobiltelefonon rövid szöveges üzenetet: Ladislav Rudický már több mint száz napja polgármester, Ön szerint az irányításával jó felé halad Nagymegyer? Az sms-t küldők 33 százaléka látta úgy, hogy Rudický irányításával jó felé halad a város, 21 százalékának éppen ellenkező volt a meglátása, míg a véleményt nyilvánítók majdnem a fele, pontosan 46 százaléka, szerint minden a régi, vagyis semmi sem változott azóta Nagymegyer irányultságában, hogy 2007. október végétől Ladislav Rudický lett a polgármester.
A válaszok kizárólag az sms-t küldők véleményét tükrözik, minden telefonszámról csak egy rövid szöveges üzenet volt érvényes. A felmérés természetesen nem reprezentatív jellegű, de jelzésértékkel mindenképpen bír.
Kovács Zoltán
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat









Zoltán! Röhejes már a
egyetértek,