Tegyük tisztába az államnyelvtörvényt!

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 270/1995 sz. törvényének áttekintése, különös tekintettel a 2009. szeptember 1-jén hatályba lépett módosításokra

A szlovák nyelvet nem ez a törvény tette meg államnyelvvé, hanem az alkotmány, amely erről a hatodik cikkely első bekezdésében rendelkezik. Ugyanezen cikkely második bekezdése kimondja, hogy más nyelvek mint az államnyelv hivatalos használatáról külön törvény rendelkezik. Ez a bizonyos törvény, a kisebbségi nyelvhasználatról szóló 184/1999-es jogszabály négy évvel az államnyelvtörvény 1995-ös elfogadása után lépett hatályba.

1. § – Bevezetés

Az államnyelv más nyelvekkel szembeni elsőbbségét a törvény 1995-ös elfogadása óta tartalmazza. Ez az elsőbbség azonban nyilván csak a törvényben foglalt keretek között értendő.

Az első paragrafusban világosan olvashatjuk, hogy a törvény nem vonatkozik a liturgikus nyelvekre, azokról más jogszabályok rendelkeznek. Egyházi és vallási szertartásokat vezetni lehet tehát továbbra is magyarul, beleértve a temetést és az egyházi esküvőt is.

Ugyanezen paragrafus kimondja, hogy mely alanyokra vonatkozik a törvény: az állami szervekre, a területi önkormányzati szervekre, más közigazgatási szervekre, jogi személyekre, egyéni vállalkozókra és természetes személyekre e törvény által meghatározott terjedelemben és feltételeknek megfelelően. A lényeges az utolsó rész: e törvény által meghatározott terjedelemben és feltételeknek megfelelően. Nem minden rendelkezés érinti tehát a természetes személyeket. (Hogy melyikek nem, arra az alábbiakban kitérünk.)

2. § – Az államnyelv védelme

A második paragrafus újdonsága, hogy az államnyelv kodifikált változatát a Kulturális Minisztérium hagyja jóvá, és teszi közzé az internetes honlapján. Ez a rendelkezés vezető szerephez juttatja az államot a nyelvészetben, olyan jogkörökkel ruházza fel, amelyek tudományos intézményeknek járnának ki. Az államnyelv kodifikált változatának jóváhagyása a minisztérium tanácsadójaként szolgáló Központi Nyelvi Tanáccsal való egyeztetés után történik meg. Kérdéses, miért kell állami szervnek döntenie a kodifikációról, miért nem teheti meg maga a Központi Nyelvi Tanács. Ez a rendelkezés méltán lett számos kritika célpontja.

3. § – Hivatalos érintkezés

Ez a paragrafus az államnyelv hivatalos érintkezésben való használatát szabályozza. Számunkra fontos, hogy a paragrafus egyértelműen kimondja, a törvény „nem érinti a nemzeti kisebbségek külön előírásban szabályozott nyelvhasználatát”. Ez érvényes a második bekezdésre is, amely többek között a postai alkalmazottak, a fegyveres erők tagjai, illetve a tűzoltók nyelvhasználatát tárgyalja. Itt elérkeztünk a törvény első homályos és félreértelmezhető pontjáig. A kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény biztosítja a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségét a településeken, ahol a kisebbséghez tartozó egyének aránya eléri a 20%-ot. Ez a törvény, az államnyelvtörvénnyel szemben, nem ejt szót külön a postáról, a fegyveres erőkről, a tűzoltókról. Mivel azonban az államnyelvtörvény a hivatalos érintkezésről szóló paragrafusban tárgyalja ezeket az intézményeket, analogikusan kikövetkeztethető, hogy ugyanúgy érvényes rájuk a kisebbségi nyelvhasználati törvény. A postai alkalmazottak tehát beszélhetnek velünk magyarul, ha legalább 20%-ban magyarlakta településen vagyunk. Ugyanúgy a tűzoltó is. Viszont nem köteles bennünket megérteni. Erről pedig nem az államnyelvtörvény, hanem a kisebbségi nyelvhasználati törvény értekezik. Az állam feladata lenne bebiztosítani, hogy a nemzeti kisebbséghez tartozókat ne érhesse atrocitás például amiatt, hogy nem bírják megfelelő szinten az államnyelvet. Ebben az esetben a kisebbségi nyelvtörvény módosítására volna szükség, az államnyelvtörvény e tekintetben semmin nem változtatott.

A természetes személyek és a jogi személyek hivatalos szervekkel szembeni kommunikációjára szintén érvényes a kisebbségi nyelvtörvény. Ez utóbbi viszont csak a legalább 20%-ban nemzeti kisebbség által lakott településekre vonatkozik. Az államnyelvtörvény előírja az államnyelv kötelező használatát a többi településen, s ellenkező esetben büntetést helyez kilátásba. Mindenképpen diszkriminatív és a nemzeti kisebbségekkel szembeni intolerancia jele, hogy olyan településeken, ahol egy adott kisebbség őshonosnak számít (pl. Pozsony, Kassa), ugyanakkor a lakosságon belüli aránya nem éri el a 20%-ot (de ennek ellenére több ezres közösségekről van szó), semmiféle törvény nem teszi lehetővé e kisebbségek tagjainak anyanyelvhasználatát a hivatalos érintkezésben. Hozzá kell azonban tenni, hogy a kijelentés, mely szerint az államnyelvtörvény a kisebbségi nyelvek használatát bünteti, téves. Az államnyelvtörvény egyedül a szlovák nyelv használatának mellőzését szankcionálja. Ezt a problémát kiküszöbölni vagy az államnyelvtörvény bírságokról szóló része módosításával, vagy a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó törvény kereteinek tágításával lehetne.

A harmadik paragrafus harmadik bekezdésének d) pontja ellentmond annak a kormánynyilatkozatnak, mely szerint az államnyelvtörvény minden esetben tiszteletben tartja a kisebbségi nyelvhasználati törvényt. Előbbi szerint a települési krónikákat kisebbségi nyelven is vezethetik. Az államnyelvtörvény szerint a krónikákat államnyelven vezetik, a kisebbségi változat csak ennek a fordítása lehet.

3a § – Földrajzi nevek

A települések nevét, utcaneveket és egyéb helyi földrajzi megnevezéseket a kisebbségi nyelvtörvénynek megfelelően a település saját területén belül továbbra is használhatja a nemzeti kisebbség nyelvén. Kevéssé érthető, mit akartak elérni a törvényalkotók azzal, hogy leszögezik a földrajzi megnevezések hivatalos használatának szabályait, miközben a korábbi törvények ezt a kérdést már rendezték. A 191/1994-es törvény a községek megjelöléséről a nemzeti(ségi) kisebbségek nyelvén kimondja, hogy hivatalos használatban, főként köziratokban, pecséteken, térképeken, postai érintkezésben a településnevek kizárólag államnyelven használandóak.

4. § – Iskolaügy

Az iskolai nyelvhasználatról szóló paragrafus módosításának legkétségesebb része, hogy miért kell minden dokumentációt államnyelven is vezetni. A korábbi „pedagógiai dokumentáció” után a módosítás a következővel egészíti ki a rendelkezést: „és minden más dokumentáció”. Egyet lehet érteni azokkal az érvekkel, melyek szerint ez a rendelkezés túlzott terheket ró a kisebbségi iskolák alkalmazottaira, és felesleges.

5. § – A nyilvános érintkezés egyes területei

Az ötödik paragrafus a nyilvános érintkezés kiválasztott területein szabályozza az államnyelv használatát. A televíziós és rádiós programszolgáltatások továbbra is közvetíthetőek a nemzeti kisebbségek nyelvein.

A nyilvánosságnak szánt hirdetések a helyi rádión ezentúl elsőként államnyelven kell hogy elhangozzanak, utána azonban a nemzeti kisebbségek nyelvén is elhangozhatnak.

A nyilvánosság számára készült kulturális célú alkalmi nyomtatványok, galériák, múzeumok, könyvtárak katalógusai, mozik, színházak, koncertek és egyéb kulturális rendezvények programjait továbbra is ki lehet adni kisebbségi nyelveken. A módosítás értelmében azonban ezentúl mellékelni kell az államnyelven íródott változatot is. Aligha kimutatható, hogy ez a rendelkezés sérti a kisebbségek jogait, jóllehet nem igazán logikus, miért szükséges egyéb mint szlovák nemzetiségű egyéneknek szóló programokat szlovák nyelven is hirdetni. Amennyiben ugyanis a csak államnyelven értő állampolgár diszkriminációjának minősül, hogy nem érti a nem államnyelven kiadott hirdetést, ugyanúgy diszkrimináció volna, hogy magát a nem államnyelven zajló meghirdetett eseményt nem érti. A rendelkezés tehát nem logikus, de nem is jogfosztó.

A kulturális és oktatási-művelődési célú rendezvényeken csak a kísérő felvezetést kell államnyelven is előadni. Magát a kulturális rendezvény nyelvét az államnyelvtörvény nem szabályozza, a kulturális rendezvények továbbra is ugyanúgy folyhatnak magyarul, ahogy eddig. Emellett nem vitatható, hogy újfent túlzó szabályozásról van szó, amely az államnak a kisebbségek kulturális életébe történő önkényes beleavatkozását irányozza elő, s akár a szólásszabadság elleni lépésnek is minősülhet (bővebben lásd a következő bekezdésben).

A paragrafus hetedik bekezdése a legvitatottabbak közé tartozik. A minisztérium honlapján közölt hivatalos magyar nyelvű verziójában így hangzik a bekezdés első három mondata: „Az emlékművek, síremlékek és emléktáblák feliratait államnyelven tüntetik fel. Ha más nyelvű szöveget is tartalmaznak, akkor a más nyelvű szövegek csak az államnyelvű szöveg után következnek és tartalmilag azonosnak kell lenniük az államnyelvi szöveggel. A más nyelvű szöveget azonos vagy kisebb betűvel tüntetik fel, mint az államnyelvi szöveget.” A „síremlék” a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: „Síron elhelyezett emlékmű, sírkő stb.” Kérdéses, törvényszegést követ-e el valaki ezek után a csak magyar nyelvű sírfeliratok alkalmazásával. Amennyiben igen, azzal nem csak a kisebbségi jogok ellen vét az államnyelvtörvény, hanem az alkotmány 19-edik cikkelye második bekezdésében szavatolt magánélet védelmét is sérti. Másrészt azonban a törvény eredeti, szlovák nyelvű szövegében szereplő „pamätníky, pomníky a pamätné tabule” magyar fordítása nem feltétlen egyezik meg sem a Kulturális Minisztérium, sem a Magyar Koalíció Pártja honlapján közölt verzióval. Elsősorban a „pomník” kifejezés jelentése vitatható, van ugyanis egy „síremlék” jelentése is, ám ez másodlagos az „emlékmű” jelentés mellett. A „síremlék” kifejezés ugyanis inkább a „náhrobný pomník, náhrobok” alakokban használatos.

Az a rendelkezés továbbá, mely előírja, „az építtető köteles kötelező érvényű állásfoglalást kérni a Kulturális Minisztériumtól, hogy az emlékművön, síremléken és emléktáblán található felirat megfelel-e a jelen törvénynek”, mindenképpen sérti a magánélet védelmének alkotmányos szabályozását, ahogy a szólásszabadságot is. Az emléktábla-állítás nem minden esetben a nyilvánosságnak szóló aktus, sokkal inkább a szólásszabadság tárgykörébe esik. A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság számos esetben kinyilvánította, hogy a szólásszabadság nem csak a megnyilvánulás tartalmára, hanem annak formájára is vonatkozik. A minisztérium tehát csak akkor léphet közbe, ha egy szöveg megjelent valahol, és veszélyezteti vagy sérti mások jogait, az állam biztonságát, a közrendet, a közegészségügyet vagy a közerkölcsöt, miként ezt a szlovák alkotmány 26. cikkelye negyedik bekezdése meghatározza. Az államnyelvtörvény 5. §-a 7. bekezdése következésképpen aligha lehet egészen összhangban az alkotmánnyal.

6. § – Fegyveres erők és testületek, tűzoltók

Ez a paragrafus a fegyveres erők, fegyveres testületek és tűzoltó egységek szolgálati érintkezésében írja elő az államnyelv használatát. A kisebbségi nyelvhasználati törvény ezen a területen hiányos, a rendőr feljebbvalójához tehát kizárólag államnyelven szólhat, amennyiben szolgálati érintkezésről van szó. Az Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája sem rendelkezik a fegyveres erők és testületek belső érintkezésében használatos nyelvéről.

7. § – Bírósági, közigazgatási eljárások

A bírósági eljárás, közigazgatási eljárás, illetve a bűnüldöző szervek előtti eljárás során használatos nyelveket szabályozó paragrafus szerint „a nemzeti kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó személyek jogai vagy az államnyelvet nem ismerő személyeknek a külön jogszabályból eredő jogai érintetlenül maradnak.”

8. § – A nyilvános érintkezés további kiválasztott területei

Ez a paragrafus „a nyilvános érintkezés egyéb területein” szabályozza az államnyelv használatát. Bár a „nyilvános érintkezés” törvényes definícióját a szlovák jogrend nem tartalmazza, a törvény eligazít bennünket, mely területekről van szó. Az első bekezdés a fogyasztóvédelmi előírásoknak megfelelően teszi kötelezővé az államnyelv használatát a hazai vagy behozott termékekről szóló információk feltüntetésekor.

A második bekezdés bővíti a kisebbségek jogait azáltal, hogy lehetővé teszi a munkajogi vagy hasonló viszonyban az írásos jogi ügyletek kisebbségi nyelven való megfogalmazását.

Kedvező a kisebbségekre nézve a következő bekezdés is, amely a pénzügyi és műszaki dokumentáció, társulások, egyesületek, politikai pártok, politikai mozgalmak és gazdasági társaságok alapszabályainak nyelvérő értekezik. Ezek kisebbségi nyelven is elkészíthetőek.

A következő bekezdés az egészségügyi intézmények és szociális szolgáltató intézmények kommunikációjának nyelvét szabályozza. A jogszabály szerint a kommunikáció nyelve ezekben az intézményekben rendszerint a szlovák, de nem zárja ki egyéb nyelvek használatát sem. A nemzeti kisebbségekhez tartozók használhatják anyanyelvüket azokon a területeken ahol az adott nemzeti kisebbség aránya legalább 20%-os. Ez a rendelkezés mindazonáltal zavaros és felesleges, félreértésekre adhat okot. A nemzeti kisebbségekkel szembeni tolerancia és a diszkriminációellenes fellépés, összhangban az Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájával, megkövetelné, hogy a betegek számára az egész ország területén bebiztosíttasson az anyanyelvi kommunikáció lehetősége. A törvény ezzel szemben csak annyit mond ki, „a személyzet tagjai nem kötelesek ismerni a nemzeti kisebbség nyelvét”. Ennek a területnek az arányos szabályozását a kisebbségi nyelvtörvény módosításával lehetne elérni.

A paragrafus következő bekezdése sajnos nagyban gyengíti a kisebbségi nyelvek jelentőségét azzal, hogy kimondja, a hivatalos szervek előtti eljárások során a kötelmi jogviszonyokat rendező szerződésekről csak az államnyelvi szövegváltozat elismert”. Megjegyzendő, hogy ez a rendelkezés az államnyelvtörvény 2009-es módosítását megelőzően is érvényes volt.

Az utolsó, hatodik bekezdés előírja, hogy „a nyilvánosság tájékoztatására szánt összes feliratot, reklámot és közleményt, főként az elárusító helyeken, sportlétesítményekben, vendéglátóipari egységekben, utcákon, utak mellett és felett, repülőtereken, autóbusz-állomásokon és vasútállomásokon, tömegközlekedési járműveken, államnyelven tüntetik fel”. A jogszabály azonban engedélyezi a más nyelvű szöveg feltüntetését is, az államnyelvi változat után, azonos vagy kisebb betűvel. A „nyilvánosság tájékoztatására szánt” formula nem zárja ki, hogy itt jogi személyek vagy természetes személyek szabad megnyilvánulási jogának korlátozásáról van szó, amiről ugyanazt lehet elmondani, mint amit az emlékművekkel kapcsolatban megállapítottunk.

9. § – Felügyelet

A jogszabály e része különösen fontos amiatt, hogy meghatározza, mely paragrafusokra vonatkozik a minisztériumi felügyelet. Fontos, hogy kivételt képez az egészségügyi intézményekben és szociális szolgáltató intézményekben zajló kommunikációt szabályozó rendelkezés, melynek feleslegessége ezáltal csak fokozódik.

9a § – Bírságok

A bírságok bevezetését a minisztérium azzal indokolja, hogy a jogszabály betartását korábbi formájában lehetetlen volt elérni. Tény, hogy a közigazgatási szabálysértéseket (szlovákul: správny delikt) általában bírsággal büntetik. A közigazgatási jogban azonban soha nem a büntetésen van a hangsúly, s ezúttal kérdéses, reális cél-e valódi eredmények elérése a bírságolással.

Közigazgatási szabálysértés esetén magánszemély nem büntethető. Az államnyelvtörvény alapján kizárólag állami szervek, a területi önkormányzati szervek, az egyéb közigazgatási szervek, az általuk létesített jogi személyek és a törvény alapján létrehozott jogi személyek és egyéni vállalkozók vagy jogi személyek büntethetők, abban az esetben, ha az írásos figyelmeztetést követően sem szüntetik meg a jogellenes állapotot a megszabott határidőben vagy a megszabott határidőben nem orvosolják a megállapított hiányosságokat. Magánszemélyek nyelvhasználatát az államnyelvtörvény semmilyen esetben sem bünteti.

10. § – Jelentések

A minisztérium kétévente köteles jelentést benyújtani a kormánynak az államnyelvtörvény használatának állapotáról.

11. § – Közös és átmeneti rendelkezések

A paragrafus legfontosabb része, mely szerint „az információs táblák, feliratok és egyéb szövegek jelen törvény szerinti mindennemű átalakításával járó költségek az illetékes hivatalokat, egyéb jogi személyeket és természetes személyeket terhelik.

11a§ – A legújabb módosításokhoz fűződő rendelkezések

Ez a paragrafus előírja, hogy a 2009. szeptember 1-jén hatályba lépett módosításokkal ellentétes állapotot 2009. december 31-ig kötelező felszámolni. Egyúttal leszögezi, hogy nem büntethetőek olyan emlékművek, síremlékek vagy emléktáblák, amelyeken a nemzeti kisebbségek nyelvén írt szöveg van az első helyen, s azt államnyelvű szöveg követi (legalább ugyanakkora betűkkel), és 2009. szeptember 1-je előtt készültek. A minisztériumi felügyelet ugyanakkor nem vonatkozik az 50 évnél idősebb emlékművekre, azok ugyanis külön törvényi védelem alatt állnak.

Összegzés

Összegzésként megállapítható, hogy a törvény legfőbb gyengéje egyrészt az állam szerepének eltúlzása a nyelvhasználat szabályozása terén (emlékművek feliratainak felülbírálása, bírságok), másrészt az államnyelv és a nemzeti kisebbségek nyelvei közötti egyensúly figyelmen kívül hagyása számos esetben (a nemzeti kisebbségek tagjai diszkriminálhatóak azokon a területeken, ahol arányuk nem éri el a 20%-ot a lakosságon belül).

Egyúttal azonban kijelenthető, hogy azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbségek aránya a lakosságon belül eléri a 20%-ot, az államnyelvtörvény nem fenyegeti fokozott mértékben a nemzeti kisebbségek nyelvét. Ennek ellenére, mivel azonban az állam kötelessége egyenlő jogokat biztosítani a nemzeti kisebbségek számára, elengedhetetlen lesz a legközelebbi jövőben vagy az államnyelvtörvény újabb, a túlkapásokat megszüntető módosítása, vagy a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvénnyel való összehangolása, az érintett kisebbségek képviselőinek az  Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának megfelelő közreműködésével.

a szerző jogász

Források:

http://www.culture.gov.sk/aktuality/predseda-narodnej-rady-slovenskej-republiky-vyhlasuje#gjdKINXg9v3-07Cl27bVyg

http://www.culture.gov.sk/aktuality/jazykovy-zakon-a-prava-mensin-na-slovensku#D_M3Zb2pr17XljOA9qLtQw

http://www.culture.gov.sk/uploads/u_/tw/u_tw_4DLwYKttXFmXWjELw/uplne-znenie-textzakona-mj-eurovkm.pdf

http://www.radaeuropy.sk/?1217

1992/460 sz. törvény: a Szlovák Köztársaság Alkotmánya

184/1999 sz. törvény a nemzeti(ségi) kisebbségek nyelveinek használatáról

191/1994 sz. törvény a községek megjelöléséről a nemzeti(ségi) kisebbségek nyelvén

Edita Chrenková-Ladislav Tankó: Maďarsko-slovenský a slovensko-maďarský slovník. Slovenské pedagogické nakladateľstvo, Pozsony, 1990

Magyar értelmező kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003