Ha én Fidesz-szóvivő lehetnék

Ne kalandozzunk azonban ilyen messzire az álmok és a beteljesíthetetlen víziók ködvilágába. A mi jó öreg Kárpát-medencénk kies tájain szintúgy akadnak lehetőségek, hogy az ember sokra vigye anélkül, hogy beleizzadna. Én például legújabban a Fidesz szóvivői posztját szemeltem ki magamnak. Saját megítélésem szerint intellektuális fejlődésemben elértem arra a szintre, hogy gond nélkül tudom variálni a hazudnak, szemfényvesztők, hatalomátmentés, az embereknek elege van, illegitim, felelőtlen, tisztességtelen kifejezéseket, s ezekből a kifejezésekből lassan, tagoltan értelmesnek tetsző, és valóban, nyelvtanilag teljességgel logikus mondatokat képezni. Ezt a munkát akár naponta kétszer hajlandó vagyok elvégezni, s vállalom, hogy heti rendszerességgel új jelzőket, havonta pedig egy-egy új igét csempészek a szövegbe.

Szíjjártó Péter is megunhatja egyszer. Belátom, nagy az intellektuális kihívás abban, amit csinál, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy olyan lehengerlő profizmussal lennék képes ellátni a szóban forgó feladatot, mint ő teszi. Mindazonáltal nem tartom kizártnak, hogy egy reggel majd felébred, és azt mondja, elegem van. Ezt már úgyis elmondta néhányszor az elmúlt években, igaz, más összefüggésben. Most azt mondaná, nem csinálom tovább, és egy hirtelen ötlettől vezérelve ajtónállónak szegődne Washingtonba, hogy legközelebb egy új Tom Clancy-regény lapjain fussunk össze vele. („Az ajtónálló – egy zselézett hajú fiatal fickó, Kelet-Európából – egy pillanatra belefeledkezett Michelle Obama fenekének bámulásába, aztán megrázta picit a fejét, és felharsant a kiáltás: Hölgyeim és uraim, az Egyesült Államok elnöke!”)

Akkor aztán jöhetne az én időm! Nap mint nap hazugozás, bunkózás, terjesztése a szent és egyetlen magyar igazságnak! Tolmácsolni az emberek gondolatait, az emberek akaratát és véleményét. Hirdetni a megváltást, a közelgő fellendülést, a küszöbön álló változást. Hiszen a befutás immár bizonyos, ezért sincs szükség cifra tirádákra, elég, ha megmaradunk a jól bevált szókincsnél, a működő szókészletnél. Bár, ha jobban belegondolunk… Még mindig majdnem fél év a választásokig. Talán ebbe is bele lehet unni. Ugyanazokat a szólamokat ismételgetni körbe-körbe, mintha beakadt volna a lemez. Vigyázni, nehogy eláruljunk valamit azon kívül, hogy „azok” hazugok, tisztességtelenek, felelőtlenek, illegitimek. Csak gyötörni a hülye tévéhíradó-nézőket, amíg bele nem őszülnek. Amíg teljesen, az utolsó Mariska néniig meg nem kukul az egész ország…

Akkor talán mégis inkább a kirándulás Ausztráliában, azért a nyavalyás huszonhárom millióért.