Paramagyar
Káp-talan a fejük?
Publikálás időpontja: 3 nap 10 óraAzok a kisebbségi magyarok, akik a nemzeti összetartozás erős érzésétől hajtva ragaszkodnának az „állampolgári jellegű” viszonyhoz az anyaországgal, most már egyáltalán nem biztos, hogy a Fideszt támogatnák.
A mocsok nem vész el
4 nap 6 óraTudjuk, hogy az eddigiek most már csak maszatolnak, mismásolnak, és szeretnék, ha minél hamarabb véget érne ez a nyomasztó kampány.
Liberálisok: kívül tágasabb?
1 hét 5 napEgyetlen meleg sem fog csupán homoszexualitása okán olyan pártot választani, ahol egyes politikusok nyilvánosan szorgalmazzák, "hagyjuk már a buzikat".
A Fidesz-kétharmad dilemmái
2 hét 3 napMeg lehet próbálni udvari cselédkrónikává zülleszteni a nyilvánosságot, magánhadsereggé a bűnüldözést, erkölcsi csendőrséggé az oktatást. Na igen, és utána mi lesz?
Pletykafészek = MENŐ
3 hét 8 percOrbán úrnak, a befolyásos politikusnak is van már Facebook oldala, ahol bárki elmondhatja róla a Véleményét. Kádár János pedig "blogot", internetes webnaplót szerkeszt, pedig már nincs is hatalmon.
Táncold a Mussolinit!
3 hét 3 napHa már minden összedőlt, ha már minden kötél szakadt, minden racionális
érvelés elpárolgott,
akkor még mindig ott a fasisztázás, a náciveszély, az még teremthet a
virtuális helyett reálisan létező választói közösséget.
Minek hisztériával fűszerezni a szlovák-magyar v/iszonyt?
4 hét 2 óraNincsen semmilyen hírértéke annak, hogy Ján Slota és társai a legprimitívebb nacionalisták közül való bagázs.
Orbán miséje, avagy csak semmi Őszöd!
4 hét 4 napOrbán Viktor pénteki „évértékelő” beszéde takaros kis kampánynyitó prédikáció volt. Hab a népes szavazótábort karbantartó mise tortáján...
Piros, fehér zöld, ez a magyar föld?
4 hét 6 napHatározott véleményem van mindennemű nemzetegyesítést, a Trianon előtti Magyarország akár virtuális visszaállítását célzó projektről.
„Demokraták” egymás közt
1 hét 1 napA Bayer Zsolt-cikkből is látszik, olyanok ezek a jobboldali fiúk, akár az évődő házaspár: ha úgy adódik, kivájnák egymást szemét, de nem zárhatjuk ki, hogy a végén aztán mégis ágyba bújnak.
Az antiszemitáktól a kampányhumanistákig
2 hét 22 óraNem vitás, az antiszemitizmus ellen fel kell lépni, s ha másképp nem lehet (egyébként valószínűleg lehet, és kellene is), hát akár új törvényekkel, amelyek a szólásszabadságot korlátozzák.
Nyomul, szivárog, elönt, avagy az öngerjesztés
2 hét 6 napMi kell ahhoz, hogy valaki folyamatosan a média középpontjában legyen?
Adalék a pártkatonák lányos zavarához
3 hét 1 napKönnyekig meghatottak a múlt vasárnap itt újraközölt, Seres László-féle vendégkommentárhoz fűzött olvasói hozzászólások:
A Vezérrel nem tréfálunk!
3 hét 6 napMint tudjuk, az egyszerű nép egyik sajnálatos rossz tulajdonsága a hálátlanság. A nép sosem tudja beérni azzal, amit kap, sosem elégedett...
Miért gáz a píszí?
4 hét 2 napHelytelen, így felháborító a feketéket niggernek, a kínaiakat ferdeszeműnek, a homoszexuálisokat buzinak, az erdélyi magyarokat bozgornak, a románokat szőrös talpúnak nevezni.
Ave Orbán
4 hét 5 napA „Harc a kétharmadért” című politikai thriller akkor válik majd igazán érdekessé, ha a Fidesz arra kényszerül, hogy szövetségest keressen.
Integráció vs. izoláció
5 hét 1 napLegyenek jogaik a kisebbségeknek, de vegyék komolyan a kötelezettségeiket is.




