Václav Havel popfesztiválon

TRENCSÉN – Václav Havel egykori cseh köztársasági elnök és Fatboy Slim DJ-előadó volt a trencséni fesztivál két legnagyobb sztárja. A Bažant Pohoda egyébként rekordlátogatottságot döntött, mert idén több mint 30 ezren mentek el a katonai repülőtérre, ami még nem fordult elő a fesztivál 12 éves történetében.

Michal Kaščák főszervező (az egykori Bez Ladu a Skladu frontembere) elmondta, hogy a látogatottság ideális, de a jövőben talán ki lehetne bővíteni a helyszínt, azaz a katonai repteret. Két baleset történt a fesztiválon a rendőrség tudomása szerint. Egy nő és egy férfi próbált egy teherautóra felugrani és közülük a férfi súlyos sérülésekkel került kórházba. Pénteken este a Fatboy Slim-koncert volt a legütősebb, az angol DJ másnap reggel baráti köszönőlevelet küldött a szervezőknek, amely sallangmentes és valóban közvetlen volt. Fergeteges tapssal köszöntötték az angol Royal Choral Society énekkart, amikor szlovákul adták elő Eugen Suchoň művét, az Aká si mi krásna című számot, amely egyébként a szlovákiai magyar kórusok kedvelt száma is. Szombaton a műfajukban immár klasszikusnak számító Plastic People of the Universe aratott nagy sikert, éjjel pedig az amerikai Joan Baez bűvölte el a hatalmas hallgatóságot.

Szombat este Štefan Hríb ismert szlovák újságíró faggatta nagy érdeklõdés mellett Václav Havelt. A Tatra Banka Arénában mintegy ezren ültek be, többen inkább a friss levegõt választották, s a kihelyezett széles vásznú képernyõn keresztül követték nyomon az eseményeket. Václav Havel támogatta Iveta Radičová elnökjelöltségét, s kifejezte reményét, hogy a politikus asszony a legközelebbi választások után Szlovákia államfõje lesz. „Több országban, többek között Németországban és máshol is igazolták a hölgyek, hogy sokkal eredményesebben tudnak politizálni, mint sok férfi. Meggyõzõdésem szerint így lesz ez Szlovákiában is“ – hangsúlyozta az exelnök, aki további kérdésre válaszolva elmondta: miután elköszönt az államfõi posztról, úgy vélte, szabad ember lesz, aki szabadon rendelkezik az életével. „Sajnos, ez csak részben van így, mert én már életem végéig volt elnök leszek, s ez a tény meghatározza a programjaimat is, habár igyekszem minél több idõt a színháznak és a színműírásnak szentelni“ – közölte Václav Havel.

(s)

Sorry, flash is not available.

Hirdetés