Zsidóverők rendőrkézen
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály még a nyáron eljárást indított közösség tagja elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2009. június 30-án éjszaka három fiatalember a VII. kerületi Dohány utca egyik házának kapujában beszélgetést kezdeményezett egy járókelővel, majd megkérdezték tőle, hogy zsidó származású-e. Amikor férfi igennel felelt, a támadók ütni és rúgni kezdték, minek következtében a férfi a földre került. Az orvosi látlelet szerint a sértett 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrök széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, melynek során kihallgatták az áldozatot, egy, a közelben dolgozó taxist, valamint az áldozattal korábban, a 173-as buszon együtt utazó állampolgárt és a busz sofőrjét. Az eljárás sikeres befejezése érdekében lefoglalták a közelben működő térfigyelő kamerák felvételeit és elemezték azok tartalmát. Az összegyűjtött információk alapján a nyomozók eljutottak a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható támadókhoz, egy 16 éves és egy 18 éves fiatalemberhez.
Harmadik társuk bűncselekménnyel kapcsolatos elszámoltatása még folyamatban van – fogalmazott a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya, amely az ügyben a további eljárást is lefolytatja.
index/para
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat








Taknyos kölykök,
nem is tudom, milyen büntetést érdemelnének, mert a börtönben csak még majd fejlesztik magukat. Talán a börtön helyett, valami közterületi munkára kellene itélni és olyan láthatósági mellényben, amire rá van írva, mit követett el.
És teljesen mindegy, hogy azért verekedtek, mert zsidó volt az az ember, vagy azért mert homeless, vagy akármi más mondvacsinált okból. Verni akartak, kerestek rá okot.