A pápa az ENSZ-t bírálta
Huszonnégy óra sem telt el a kortárs nihilizmussal szemben reményt sugalló második pápai enciklika megjelenése óta, és az adventet nyitó AIDS-ellenes világnap küszöbén XVI. Benedek nevén nevezte azt, ami és aki a világban a relativizmust terjesztené, a semmilyen alkura nem bocsátható emberi jogokat veszélyeztetve. Pontosabban az egyházfő nem ejtette ki az Egyesült Nemzetek nevét, de az ENSZ-nél akkreditált 85 katolikus nem kormányzati szervezet képviselőit fogadva a Vatikánban, egyértelmű volt az Üvegpalotára való utalás. Olyannyira, hogy a New York-i székház szóvivője, Farhan Haq azonnal reagált: az ENSZ az 1948-as egyetemes emberi jogok alapján cselekszik. A szentszéki sajtóközpontot vezető Lombardi atya szerint szó sem volt ENSZ elleni támadásról, a pápa szavait ismét félreértelmezték.
Nem ez az első vita a Vatikán és a nemzetközi szervezetek között, és a téma mindig ugyanaz: az abortusz és az óvszerhasználat. A múltban az Egészségügyi Világszervezetet kritizálta a Vatikán az AIDS-ellenes kampánya során javasolt óvszerhasználatért, a Menekültügyi Főbiztosságot (UNHCR) a konfliktushelyzetekben kiszolgáltatott nők között kiosztott terhességmegelőzési tabletta, az Amnesty Internationalt pedig az abortuszt támogató kampánya miatt érte egyházi ítélet. A pápa szerint ez az emberi jogok szelektív védelme.
nol.hu/parameter
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat







