Gabriel Aubrynak, Halle Berry amerikai színésznő lánya édesapjának olyan kurzusra kell majd járnia, ahol megtanulhaja, hogyan tud harcolni az agresszivitás ellen.
Az amerikai színésznő volt párja azután döntött úgy, hogy találkozot szociális munkásokkal, ők tanácsolták neki, hogy segítségre van szüksége, ha továbbra is részt akar venni kislánya, Nahla nevelésében. „Gabriel kissé robbanékony, s nagyon jó, hogy belátja ezt” – nyilatkozta egy illető a TMZ.com portálnak.
Az indulatkezelő tanfolyam annak az eredménye, mely pár nappal ezelőtt történt. A Halle Berrynek és Aubrynak is dolgozó bébiszitter azután szólt a rendőrségnek, hogy a 36 éves kanadai modell agresszív volt és megakarta ütno őt, miközben a kis Nahlát a karjában tartotta. A konfliktus azután robban ki, hogy a nő számon kérte Aubryt, hogy miért nem vitte el a kislányt iskolába. A férfi ekkor kezdett el hadonászni és ordibálni. „Maga a bébiszitter. Mit gondol, ki maga? Maga egy senki. Magának nem kell tudnia semmit!”. Aubry majdnem kilökte a nőt az ajtón.
A TMZ.com információi szerint a Los Angeels-i Gyermek-és Családvédelmi Hivatal nem akarja megtiltani Aubrynak, hogy találkozzon a lányával, mert nincsenek ellene szóló bizonyítékok. Hétfőn dönt a bíró arról, hogy ki gondozhassa Nahlát.
sita/-esz-
Hozzászólások