Katy Perry amerikai énekesnő és Russell Brand brit komikus nem töltötték együtt a karácsonyi ünnepeket, s a legújabb fényképeken nincs egyikük kezén sem a karikagyűrűjük.
A médiában egyre több olyan hír jelenik meg róluk, hogy válságban van a házasságunk. Míg a 27 éves Perry Hawaii-n szörfözött, addig 36 éves férjét London utcáin látták.
Szóvivőik nem hajlandóak nyilatkozni a helyzetről, a házaspár pedig mélyen hallgat. Az énekesnő legutóbb novemberben az Ellen DeGeneres showban tagadta, hogy bármi baj is lenne közte és komikus férje között. Sőt azt is kijelentette, hogy egyszer szeretne anya lenni, azonban ennek még nem jött el az ideje. December elején Russell Brand is azt mondta, hogy rendben van a házassága.
Katy Perry és Russell Brand az egyik legközkedveltebb sztárpár, ezért rengetegen érdeklődnek irántuk. 2010 októberében Indiában kötötték össze hivatalosan az életüket 1 évvel ottani eljegyzésük után. Esküvjükön mindketten tradicionális indiai esküvői öltözéket viseltek, kezüket henna díszítette.
Esküvőjükön családjukon és barátaikon kívül olyan sztárok is jelen voltak, mint P. Diddy és Noel Gallagher, az Oasis zenekar egykori tagja.
sita/-esz-
Hozzászólások