Christina Aguilera és Jordan Bratman producer hivatalosan is elváltak – péntek óta mindketten szabad emberek.
Április 15-ig tartott az a 6 hónapos próbaidő, amit a válási papírok beadásakor határozott meg a bíróság. A bírósági protokoll szerint a sztárpár házassága pénteken ért véget a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróságon.
A 30 éves Aguilera 2010 októberében közölte a nyilvánossággal, hogy szakított 3 éves kisfiának, Maxnak az édesapjával, Jordan Bratman producerrel. Ekkor mondanivalójához azt is hozzátette, hogy szakításuk ellenére igyekeznek jó viszonyban lenni gyermekük érdekében. Két nappal bejelentése után az énekesnő beadta a válókeresetet. Aguilera 2011 februárjában megegyezett Bratmannal a válás feltételeiben. Fiukat közösen nevelik majd. Annak ellenére, hogy a házaspár házassági szerződést kötött, Bratman nem marad pénz nélkül. Emellett a férfi beleegyezett abba, hogy elköltözik közös házukból, ahol Christina ideje nagy részét tölti új párjával, Matthew Rutlerrel.
A New York-i születésű énekesnő és a zenei producer 2002-ben ismerkedtek meg, 2005 novemberében pedig összeházasodtak. Aguilera Rutlerrel, aki produkciós asszisztens, már ellátogatott Londonba és Párizsba is. A sztár tavaly szeptember óta találkozgat új párjával.
sita/-esz-
Hozzászólások