Gavin Rossdale zenész, Gwen Stefani férje bevallotta, hogy a múltban egy férfival élt együtt.
Öt évig volt kapcsolata a nyolcvanas években egy popzenésszel, Marylinnel. Eddig sosem beszélt életének eme részéről, most azonban megnyílt.
A Bush zenekar 44 éves énekese, aki 8 éve él boldog házasságban Gwen Stefani amerikai énekesnővel, szépen „meglepte feleségét ezzel az információval. „Te jó isten, amikor az ember 17 éves, csupa fura dolgok történnek vele. Ebben a korban kezdjük megismerni az életet, ilyenkor kezdünk el tapasztalatokat szerezni. Én is ezt tettem, s már régóta tudom, hogy mit akarok az élettől” – mondta Rossdale. A popsztárral való tapasztalatairól már beszélt 21 éves lányának, Daisy Lowe-nak is, akivel nagyon jó viszonyban van, ám csak 2004-ben derült ki, hogy ő a lánya. Addig nem sejtett semmit. Egyik nap felhívta őt a lány anyja és közölte vele, hogy van egy 15 éves gyereke. A tesztek bizonyították az énekes apaságát. Mindezt nem csak Gavin élte meg sokként, hanem felesége Gwen is, akivel két fiút nevelnek, a 4 éves Kingstont és a 2 éves Zumát. „A srácokkal egész más, velük minden nap együtt vagyok. Daisy-ről ezt nem mondhatom el, mert nem voltam mellette amikor felnőtté vált. Ennek ellenére jól kijövünk egymással” – jelentette ki Rossdale.
Feleségének, a No Doubt énekesnőjének az, hogy férjének egy férfival is volt viszonya, a második sokk, ami éri amióta együtt vannak.
cas/-esz-
Hozzászólások