Szlovákia Ifjú Konzervatív Demokratái ifjabb Vladimír Paľko aláírásával levelet juttattak el Iveta Radičová miniszterelnöknek, amiben kérik, hogy vonják meg a támogatást a Másság Filmfesztiváltól (Filmový festival inakosti – Ffi), mely szerintük leszbikusoknak, gayeknek, transzszexuálisoknak, biszexuálisoknak és családtagjaiknak, hozzátartozóiknak vetít filmeket.
Felszólítják a kormányt, hogy vonja meg a támogatást mindazon szervezetektől, melyek Szlovákia területén a homoszexuális életmódot propagálják.
„A kormányhivatal aktívan hozzájárul a homoszexuális életmód népszerűsítéséhez a fiatalok és a gyermekek körében.” – áll az állásfoglalásban, melyet ifjabb Valdimír Paľko, a szervezet elnöke írt alá.
A kormányhivatal a fő partnere az Ffi-nek, mely Szlovákia öt városában zajlik párhozamosan. Mint azt az FFi igazgatója, Zita Hosszúová elmondta, nem kívánnak az ifjú konzervatív demokraták levelére reagálni, mely telve van homofóbiával és valótlan képet fest a homoszexualitásról. Ellenben nagyon szívesen látják a csoport bármely felháborodott tagját vetítéseiken – a márciusiakat még elérik.
Végezetül pedig felhívta a figyelmet arra is, hogy a keresztények közt is számos homoszexuális egyén van – véleményüknek a www.gaychristians.sk és a www.homofobia.sk oldalakon adnak rendszeresen hangot.
- sita/para -
Hozzászólások