A belügyminiszter szerint történelmileg legjobb eredményét érte el tavaly a szlovák rendőrség. Ezt adatokkal is alátámasztotta.
"Az elmúlt évben volt az eddigi legkevesebb halálos kimenetelű közúti baleset Szlovákiában, a súlyos és a könnyű sérültek száma is a legalacsonyabb. 10 millió euróval kevesebbet szedtünk be bírságokból, mégis sikerült javítani a közúti közlekedés biztonságát az elmúlt évek viszonylatában" - jelentette ki Daniel Lipšic (KDH).
A teljes bűnelkövetési adat 92 873 esetet tesz ki, ami Szlovákia története során a harmadik legjobb eredmény. A rendőrség 47 182 bűncselekményt derített fel. Az elmúlt évben 96 gyilkosság történt, amelynek 74%-át sikerült felderíteniük. A 2011-es évben kb. 15 ezer közúti baleset történt, ami nagyjából a harmadával kevesebb, mint egy évvel korábban, ezek során összesen 324-en vesztették életüket.
Csökkent az erőszakos bűncselekmények száma is, ami a 2003-as adathoz képest már annak felére csökkent. 28%-kalcsökkent a rablások száma, de alacsonyabb a testi sértéssel kapcsolatos bűncselekmények száma is.
Lipšic közölte, a rendőrség az elmúlt év során derítette fel a legtöbb szexuális bűncselekményt és gyermekpornográfiával összefüggő esetet. Ezek esetében négyszeresére nőtt a leleplezett esetek száma.
A vagyon elleni bűncselekmények esetében 20%-kal csökkent az motoros járműlopások, 12%-kal a betöréses rablások száma. A rendőrség 38%-kal több kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt derített fel, mint azelőtt.
A gazdasági bűncselekményeken belül a legtöbb esetet derítették fel tavaly az adóval és járulékokkal való visszaélések terén.
Lipšic elárulta, hogy a rendőrség a bűncselekmények felderítési rátáján elérte az 50%-ot.
Jaroslav Spišiak országos rendőrkapitány közölte, hogy a rendőrség 106,3%-ban teljesítette a 2011-es évre kitűzött céljait. Ő szintén a bűncselekmények 50%-os felderítési arányát, a szexuális bűncselekmények és a gyermekpornográfiával kapcsolatos esetek leleplezésének magas számát, a szervezett bűnözés terén elért eredményeiket emelte ki. A Korruócióellenes Hivatal 220 súlyos gazdasági bűncselekményt leplezett le, emellett 500 korrupciós esetet. Ezek összesen mintegy 9 milliárd eurós kárt okoztak az államnak.
SITA/para
Hozzászólások