A leggyakrabban az újdonsült cseh állampolgárok vesztették el a szlovák állampolgárságukat.
A módosítást jelenleg az alkotmánybíróság is vizsgálja, miután azt a kormánykoalíció képviselői - a Híd kezdeményezésére – megtámadták.
Január 20-ig 206 szlovák állampolgár vesztette el állampolgárságát azáltal, hogy más ország polgáraivá is váltak. Így 2010. július 17-e óta, az állampolgársági törvény módosításának hatályba lépése óta 93 férfi és 113 nőtől vonódott meg az állampolgárság.
A belügyminisztérium szóvivője tájékoztatásából kiderült, leggyakrabban újdönsült cseh állampolgárokról van szó – 45 férfiről és 58 hölgyről. A második legnépesebb csoportot az új német állampolgárok képezik 24 fővel.
Magyar állampolgárság révén 23 vesztették el a szlovákiai mivoltukat, Ausztria pedig 22 polgárral lett gazdagabb Szlovákia rovására.
Szlovák állampolgárságukat még a következő államokéra cserélte fel a többi egykori hazánkfia:
Nagy Britannia – 12 fő
USA – 9 fő
Hollandia – 6 fő
Izland – 2 fő
Egy-egy állampolgárt nyert Szlovákiától Franciaország, Kanada, Norvégia, Olaszország és Ukrajna.
„A belügyminisztérium nem nyomoz a kettős állampolgárok után“ - nyilatkozta a belügyminisztérium szóvivője. Szlovákia polgárai kötelsek azonnal informálni a megfelelő hatóságokat más állam állampolgárságának megszerzését követően.“ - mondta Miklovičová. Ellenkező esetben a szlovák polgárra 3319 euró büntetés is kiróható. Az állampolgárság elvesztése más állam állampolgárságának megszerzése után - a Robert Fico kormánya alatt elfogadott módosításoknak köszönhetően – automatikus.
- sita/para -
Hozzászólások