Daniel Lipšic (KDH) belügyminiszter szerint újabb írásos bizonyítékok kerülhetnek elő, amelyek igazolják a Gorilla-iratokban leírtakat, ugyanakkor nem konkretizálta, mire is gondol. Vélhetően e iratok a Kormányhivatalban találhatóak meg.
Lipšic bízik abban, hogy a Gorilla-ügyben még a választások előtt sikerült eljutni egy olyan pontig, ahonnan már nem lehet az egészet a szőnyeg alá söpörni.
A Gorilla-ügyben szeretne segíteni állítólag az ügyben érintett egykori rendőr, Ján Rejda is. Azt állítja, átadja az ügyben kiselejtezett iratokat, ezért kéri a belügyminisztert, hogy mentse fel titoktartási kötelezettsége alól. Lipšic ezzel egyetért, viszont egy nyomozónak kell kérvényeznie a titoktartás feloldását.
A Gorilla-iratok szerint Ján Rejda a lehallgatott lakásban találkozott Varga Zoltán volt rendőrrel, aki abban az időben, 2005-06 környékén a Pentánál dolgozott. Rejda állítása szerint rendőrségi iratokat adott át neki. Varga, aki jelenleg a Jog és Igazságosság (Právo a Spravodlivosť) nevű párt listáján indul a választásokon, megerősítette a találkozókat. Rejda azt mondta, hogy operatív tevékenységről volt szó, és ő fontosabb információkhoz jutott Vargától, mint Varga tőle. A Gorilla-iratok ilyesmit nem említenek, azt viszont igen, hogy Rejda az információért pénzt kapott. Ő ezt elutasítja.
Lipšicnek fogalma sincs róla, milyen további iratokkal rendelkezhet Rejda. A tavaly szeptemberben leszerelt rendőr cáfolta, hogy hangfelvételekkel rendelkezne, ugyanakkor úgy tudja, hogy azok léteznek. Ezt Lipšic sem cáfolta.
A belügyminiszter egyszersmind azt állítja, hogy a rendőrség 2008-ban nemcsak a Gorilla-iratokat igazoló SIS információt semmisítette meg, hanem a teljes vizsgálati anyagot, ami ezzel összefüggésben áll.
Sme.sk/para
Hozzászólások