A Híd és az MKP kezet fog?

Egyik párt sem határolódott el attól, hogy a novemberi szlovákiai helyhatósági választásokon együttműködjenek.

Illusztációs felvétel

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke elmondta, hogy a Szlovák nemzeti párton kívül bármelyik politikai formációval koalícióra léphetnek a helyi szervezeteik. Az országos MKP tanács csak ajánlásokat tesz a helyi szervezetek felé. Azt szeretnék, hogy ahol lehet önállóan induljon az MKP.

Ami az MKP-Híd együttműködést illeti Berényi azt mondta: elsősorban olyan településen folynak egyeztetések, ahol a magyarság kisebbségben van. "Olyan értesüléseim vannak, hogy ezeken a helyeken a tárgyalások intenzívebbek" - mondta Berényi.

Ezek a választások nem pártokról hanem személyekről szólnak, mondta Bugár Béla a Híd párt elnöke.

A júniusi parlamenti választásokkor az MKP határozottan elzárkózott a Híddal való együttműködés elől.

Bugár szerint nagy az érdeklődés a pártja iránt, eddig több mit háromezren adták be belépési kérelmüket. Az új tagok felvételéről a jövőben a Híd járási szervezetek döntenek majd.

mti/para

  hozzászólás