Egy "Egyszerű Ember": Nem emelem az árat, Fico ne küldözgessen üzeneteket!
Egyúttal leszögezte, hogy ő és három társa az Egyszerű Emberek Mozgalomból a koalíció stabil elemének érzi magát, és a parlamentben támogatni fogják a kormányprogramot. Hangsúlyozta, hogy tetteikkel a választóknak tett ígéreteik betartását akarják elérni. „Ha az SaS frakciójából való kilépés mellett döntenénk, akkor is lelkiismeretünk és legjobb tudásunk szerint fogunk szavazni a kormányprogrammal összhangban“ – jelentette ki. Hozzátéve: megszavaznak minden jó törvényt függetlenül a beterjesztőtől, ha az nem megy szembe a kormányprogrammal.
Az Egyszerű Emberek csalódásának oka az, hogy nem sikerült átültetniük a politikusok aránytalan kiváltságait megszüntető javaslataikat. Matovič elsőként a politikusok teljes bérének megadóztatását említette meg (jelenleg a képviselők bérének csak kb. a fele adóköteles, a többi költségtérítés címén nem az), továbbá hogy a képviselői fizetést az ülésen való részvételtől kellene függővé tenni, és a politikusok mindennemű végkielégítését meg kellene szüntetni.
A négytagú csoport azt is javasolta, hogy magáncégek ne kapjanak támogatást az európai pénzalapokból, s hogy ezeket csak közcélokra fordítsák. 46 ilyen javaslatot terjesztettek be, de a koalíció a parlament elnöke és a miniszterelnök ígérete ellenére sem sorolt be egyet se a kormányprogramba.
Matovič kliens nélküli és reklámot kívánó ügyvéd színjátékának nevezte Vladimír Gürtler kassai ügyvéd feljelentését a Legfőbb Ügyészségen. Nevezett a Košicko regionális lapban megjelent cikkért jelentette fel az Sas parlamenti képviselőjét. Az írás a pozsonyi Kramáre Kórház telkeinek zavaros ügyleteiről szól. Az ügyvéd szerint ha a képviselőnek törvénysértés jutott a tudomására, feljelentést kellett volna tennie. Matovič pedig azzal érvel, hogy a témával először a Plus sedem dní országos hetilap foglalkozott, és az ott leírtakra fel kellett volna figyelnie a bűnüldöző szerveknek. Ő cikkében erre irányította rá a figyelmet.
sita/para
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat







