Berényit érdekelné a magyar állampolgárság
Berényit július 10-én, a Dunaszerdahelyen megtartott rendkívüli kongresszuson választották az MKP elnökévé.
A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) nemrég választott új elnöke, Berényi József érdeklődik a magyar állampolgárság iránt. "Egyértelműen érdekel, ez a válaszom első része, a másik pedig, hogy megvárom, milyen változtatásokra kerül sor a szlovák ellentörvényben. A szlovák kormány és Radičová kormányfő is ígéretet tett a változtatásra, addig biztosan nem fogom kérvényezni a magyar állampolgárságot, megvárom az ellentörvény lehetséges változását" – jelentette ki a SITA hírügynökségnek adott interjúban Berényi.
"Megvárom az eredményt, és annak alapján döntök majd. Egyelőre semmilyen megoldást nem tartok kizártnak" – tette hozzá.
(SITA)
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat








Miert Csaky?
Tisztelt szerkesztoseg,
a cikkben nem merul fel Csaky Pal neve, es meg csak kozvetetten sem hivatkozik ra. Akkor miert teszik be Berenyi fenykepet Csakyval? Tudom, hogy folosleges a kerdes. Propganda Berenyi lejaratasara. Ugyes, de undorito. Miert nem teszik ki a kepet, ahol Berenyi Barak Lacival fog kezet? Mert van am ilyen. Nem a hivatalos adatbazisban, hanem a csaladi kepek kozott a cipodoboz aljan. Ugye?
megjegyeztem
Frappans
Frappans huzas. Kinus a tema, ejtjuk. Deja-vu? Attol a teny meg teny marad. Lejaratos, allattomos huzas immunis szerkeszto ur. Nem varok valaszt, en is immunis vagyok gagyi szosszenetekre...
az a baj ezzel a képpel,
hogy szinte gyermekien szájbarágós, és bizony: kissé bugyuta. László ars politica-ját ismerve viszont kb. annyira meglepő, mintha pl. Duray honlapján Bugár Béláról szóló hírhez egy Bugár-Világi képet csatoltak volna. Magyarul: semennyire. :-(
Kedves Antal, Berényi
Kedves Antal,
Berényi nyilatkozata szerint továbbra is csákyra és durayra fog hallgatni, nem értem felháborodásodat, berényi is azt mondja, hogy ő csak bábu, a hatalom továbbra is csákyé meg durayé. ez az mkp, ha nem tetszik, szavazz másra, ahogy mi, a többség tettük.
Laci bá te nagyon
Mióta gáz Berényinek
Mióta gáz Berényinek Csákyval mutatkoznia egy képen??? Mi az, hogy lejáratás??? Normális itt mindenki??? A lejáratás az lenne, ha Berényit a szeretőjével közölné a Para egy ilyen cikk kapcsán - már ha lenne Berényinek szeretője, ugyebár :-))) De az, hogy az exelnökkel ábrázolni is lejáratás, ugyan már!!!!!!!
A következő az lesz, hogy Berényit csak egy bizonyos pózban illdomos ábrázolni, és minden más az ő lejáratására irányul, vagy mi a faszom? Ökrök.
...
Gondolkodj
Gondolkodj, Vaker, gondolkodj. Ha neked ez nem vilagos, akkor sajna nagyon naiv ember vagy. Igen, az ex-elnokkel mutogatni az lejaratas. Meg a negy eves fiam is megerti, hogy ha valakit egy "rossz bacsi" mellet latnak, akkor az valoszinuleg szinten "rossz bacsi" . Egy kis hasznalati utasitas a gyengebbeknek (Vaker): "rossz bacsi" kifejezes a helyzet szemleleteteset volt hivatott szolgalni, es nem feltetlenul szemelyes allasfoglalas Csaky Pal mibenletere.
ezt a lejáratást berényi