Lajčák: Ha Szlovákia és Magyarország harcolni fog, egyikük sem győzhet
A külügyminiszter az interjúban a szlovák-magyar kapcsolatokról szólva kifejtette, az a legnagyobb gondja, hogy "azokra a kérdésekre összpontosítanak, melyekben különbözőek a vélemények. Ignorálják azt, hogy nagyon közeli két országról van szó, szövetségesek vagyunk".
Úgy fogalmazott, bántja az is, hogy ez a vita irracionális, mindkét oldalon "borzasztóan sok időt és energiát vesz el". Az egyetlen előremutató megoldás, ha Szlovákia és Magyarország kommunikálni fog egymással. Ha egyik lépést a másik után tesszük meg, ez az egyetlen lehetséges út - mondta. Ha azt hisszük, hogy valamilyen harmadik oldal segítségével, külső nyomás hatására, "a partnerrel szembeni botránykeltéssel sikerül átültetni a saját véleményünket, és ignorálni a másik oldal véleményét, (...) akkor kerülünk abba a helyzetbe, ahol éppen most vagyunk" - mutatott rá.
Arra a kérdésre, hogy a szlovák-magyar vita már a nemzetközi fórumokra is eljutott, s vajon az Európai Unió érti ezt a disputát, Lajčák azt mondta, "az EU és a szélesebb nemzetközi közösség is gondterhelt" ezek miatt a viták miatt, nem örülnek neki. Tudomásunkra is hozzák - folytatta -, hogy a két országtól, amelyek a NATO és az EU tagjai elvárják, egymás között oldják meg vitás kérdéseiket. Példaként említette a Maroš Šefčovič szlovák EU-biztosjelölt elleni támadást, amely - mint mondta - nemcsak megbocsáthatatlan, megalapozatlan volt, de sokat rontott a szlovák-magyar kapcsolatokon is.
Šefčovičot az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokkal, illetve igazgatási kérdésekkel foglalkozó alelnöki tisztségére jelölték. Meghallgatása során a néppárti fideszes képviselők azt kérték tőle, magyarázza meg néhány éve elhangzott állítólagos romaellenes kijelentését. Robert Fico szlovák miniszterelnök ezt minősítette Szlovákia-ellenes támadásnak.
Lajčák kijelentette: ebben a harcban mindketten vesztésre állunk, éppen azért, "mert egy harmadik oldal szempontjából két folyton vitatkozó ország vagyunk". Ezt a harcot senki sem nyerheti meg, csak döntetlennel végződhet, ami egyik és másik oldalnak is rengeteg erőfeszítésébe fog kerülni - mondta -, hozzátéve, "szó szerint azt mondom, hogy mindketten vérezni fogunk". Senki sem kényszeríthet térdre senkit, ne éljünk abban az illúzióban, hogy az egyikünk legyőzheti a másikat - jegyezte meg a politikus, aki egy éve áll tárcája élén.
A szlovákiai államnyelvtörvényről szólva ismételten azt hangsúlyozta, hogy ez a törvény nem a kisebbségek ellen szól, egyetlen célja, hogy a szlovák nyelvet ne diszkriminálják a kisebbségek nyelvével szemben. A jogszabály ma már érvényben van, s biztos benne - emelte ki a szlovák külügyminiszter -, hogy gyakorlati alkalmazása megmutatja, nincs mitől félni. Hozzátette: megvárják, mit mond a törvényről a Velencei Bizottság, a testület véleményét részletesen megvizsgálják és ez alapján cselekszenek.
A független nemzetközi szakértőkből álló Velencei Bizottság, az Európa Tanács tanácsadó szerve azt vizsgálja, hogy a szlovák nyelvtörvény megfelel-e az európai normáknak. Január közepén a bizottság küldöttsége Pozsonyban és Dunaszerdahelyen folytatott megbeszéléseket a nemzeti kisebbségek, a civil szervezetek és a kormányzat képviselőivel.
Az áprilisi magyarországi és a júniusra várható szlovákiai parlamenti választásokkal összefüggésben Miroslav Lajčák arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország nagyon érzékeny mindenre, ami a határon túli kisebbségekkel kapcsolatos, Szlovákia viszont nagyon érzékenyen reagál mindenre, ami megkérdőjelezi területi egységét és szuverenitását. Ha érzékenyek vagyunk magunkra, érzékenynek kell lennünk másokra is - mondta.
Amikor magyarországi politikusok arról beszélnek, hogy Magyarország "saját magával határos, hogy határok fölött egyesítik a magyar nemzetet vagy azt mondják, hogy amit Trianon szétszakított, azt újra egyesíteni kell", nem gondolják, hogy ez Szlovákia-ellenes támadásnak számít. Szlovákiában azonban ezt mindenki az ország területi egysége elleni támadásnak tekinti. Aki valaha ilyesmit mondott, tudatában kell lennie a környező országok várható negatív reagálásának - emelte ki.
Azzal kapcsolatban, hogy Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke nemrégen Pozsonyban tárgyalt, Miroslav Lajčák azt mondta, a megbeszélés "nyitott, egyenes volt", áttekintették, hogyan képzeli el a Fidesz a szlovák-magyar kapcsolatokat a választások után. Ő maga - idézte fel - ott is világosan azt képviselte, hogy ha harcolni fogunk, nem győzhet egyikünk sem, s elveszítjük tekintélyünket Európában. Ezért arra kellene építeni, ami összekapcsolja Magyarországot és Szlovákiát. Ami a külpolitikai kérdéseket illeti, lehet, hogy nincs is az Európai Unióban még két olyan ország, amelynek ennyire hasonló lenne a véleménye. Úgy fogalmazott: "Jó lenne ha nem azokra a kérdésekre korlátoznánk a kapcsolatainkat, és nem ezt állítanánk a középpontba, amiben nem egyezünk meg". Egyszerűen a kompromisszumok útján kell továbbmennünk - mondta a szlovák külügyminiszter.
mti/para
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat






A ficokór miért tűnik el nála, amint elhagyja Szlovákiát?
az embereknek Q...ra nincs semmi