Lajčák: Téved a Fidesz, ha úgy gondolja, térdre kényszerítheti Szlovákiát
A szlovák külügyminiszter a Pravdában hétfőn megjelent interjúban reményét fejezte ki, hogy Orbán Viktor pártja, ha áprilisban hatalomra kerül, megváltoztatja a Szlovákiával szemben használt szótárát.
"Bízom abban, hogyha a választás után Budapesten a Fidesz kerül hatalomra, képviselői tudatosítani fogják, hogy politikájukat nem alapozhatják köztársaságunk (Szlovákia) becsmérlésére" - fejtette ki Lajčák. Hozzátette: már tárgyalt a Fidesz magas rangú képviselőivel, és figyelmeztette őket.
Arra a kérdésre, mit is mondott nekik, így válaszolt: "Ha azt gondoljátok, hogy térdre kényszerítetek minket, akkor alaposan tévedtek". Partnerei reagálásából a miniszter azt a következtetést vonta le, hogy elemezték az utóbbi hat hónap eredményeit, amikor Szlovákia a nemzetközi színtéren a magyarok által megtámadott minden döntését megvédte.
A szlovák diplomácia vezetője szerint az utóbbi másfél évtizedben jelentősen módosult Szlovákia és Magyarország nemzetközi megítélése. Míg másfél évtizeddel ezelőtt kisebbségi politikája miatt Szlovákia támadásoknak volt kitéve, ma ilyesmi állítólag már nem létezik. Szlovákia nemzetközi pozíciója megerősödött, "ami Magyarországról nem mondható el".
A miniszter úgy vélekedik: Budapest annyira eltúlozta a szlovákiai államnyelvtörvény bírálatát, hogy azzal "saját magát teszi hiteltelenné".
Lajčák úgy véli: a szlovák-magyar kapcsolatok problémája az a tény, hogy "a Magyar Koalíció Pártjának ügyrendje automatikusan Budapest ügyrendjévé is válik". Szerinte - ami még ennél is rosszabb - néha úgy tűnik, mintha a magyarok számára a magyar-szlovák viszonyban a nemzetiségi kérdés lenne az egyetlen téma. "Mi ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra, hogy sokkal több olyan dolog van, ami összeköt minket, mint amennyi elválaszt" - jegyezte meg a miniszter a Pravdában közölt interjúban.
MTI/para
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat






Szinte hihetetlen,hogy
Szinte hihetetlen,hogy valamikor én errol a f..szról azt tartottam hogy egy normális ember és képzett diplomata.Vagy az is ,de csak a határon túl?Ennyire rányomná a bélyegét a kormány amelyikben ul???
Majd megmondja a Fiko,hogy milyen szóhasználat az,amely megfelel neki -beszarás!
Fico elvtárs
ficko stalintol es hitlertol
Nagy az Isten állatkertje