Vollebaek véleményét a nyelvtörvényről minden politikus a saját szájíze szerint magyarázza
Knut Vollebaek az EBESZ kissebségi komisszárját ma fogadta a szlovák parlament külügyi bizottsága, külön tárgyal Berényi Józseffel emberjogi bizottsági elnökkel és Bugár Bélával, a Híd párt elnökével. Este Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártja elnökével is találkozik Vollebaek.
Vollebaek nem kívánja a vitatott nyelvtörvény módosítását azon parlamenti képviselők állítása szerint, akik szerdán találkoztak vele a parlamentben. Juraj Horváth a parlament külügyi bizottságának elnöke közölte, a kisebbségi főbiztos hajlandó együttműködni a szlovák féllel, a nyelvtörvény végrehajtását szabályozó módszertani utasítások kidolgozásában, ám nem kívánja a közvetítő szerepét felvállalni Szlovákia és Magyarország között.
„A nyelvtörvény egyértelműen rendben van a főbiztos szerint“ – figyelmeztetett Horváth. Vollebaek szerinte kijelentette, a törvény nincs ellentétben a nemzetközi jogi normákkal és a szlovák alkotmánnyal sem.
„Ez a törvény rossz“ – húzta alá Csáky Pál, a magyar Koalíció Pártja elnöke azzal összefüggésben, hogy a szlovák nyelv helytelen használata szeptember elsejétől büntethető, mivel a bírságok kiszabásának feltételei nem világosak.
Juraj Horváth szerint a kisebbségi főbiztos nem mondta, hogy a bírságokat meg kellene szüntetni. Csáky szerint viszont Vollebaek a bírságolás lehetőségének eltörlését szorgalmazza.
Horváth arról tájékoztatott, hogy Vollebaek nem beszélt a törvény módosításáról. Ellenben hangsúlyozta, hogy feltétlenül szükséges az egyértelmű értelmezés kidolgozása. Csáky kijelentette, a külügyminisztériumnak teljes terjedelmében nyilvánosságra kellene hoznia a főbiztos nyelvtörvénnyel kapcsolatos észrevételeit. A külügyminisztérium egyébként ezt megtette már, amelynek lényege az volt, hogy a törvény nem megy szembe a nemzetközi szokásjoggal, ám némely paragrafusainak terminológiája nem egyértelmű. Horvát megjegyezte, belső anyagról van szó, ezért és a külügyminisztérium nem teszi azt közzé.
Knut Volleabek találkozott a parlamentben Berényi Józseffel és a Híd párt elnökével, Bugár bélával is. Berényi a parlament emberjogi bizottsága elnökeként tolmácsolta a kisebbségi főbiztosnak, hogy véleménye szerint a nyelvtörvény végrehajtásának módszertani utasításait a kormánynek é snem a kulturális minisztériumnak kellene kidolgoznia, mivel azok egy esetleges minsiztercsere esetén könnyedén eltörölhetőek, vagy megváltoztathatóak. Berényi közölte, nem okozott neki csalódást, hogy Volllebaek nem szorgalmazza a törvény módosítását. Szerinte a nyelvtörvény okozta feszültséget a jövőben egy komplex nemzetiségi törvény elfogadásával lehetnek tompítani. Ezt Berényi szerint maga Vollebaek is így látja.
Bugár Béla szerint a nyelvtörvényből el kellene távolítani néhány nem egyértelmű paragrafust. „Egyértelműnek kell lennie, milyenek lehetnek a szankciók, miért és mennyit“ – nyilatkozta a sajtónak Bugár. Hangsúlyozta, a végrehajtást szabályozó módszertani utasítások kidolgozásába be kellene vonni a szlovákiai magyarok képviselőit is. „Nem feltétlenül magamra gondolok“ – jegyezte meg Bugár, majd hozzáfűzte, aszerint lépnek a Híd párt politikusai, hogy milyenek lesz a törvény végrehajtásának módszertani utasítása.
Vollebaek Miroslav Lajčák külügyminiszterrel, este pedig Csáky Pállal, az MKP elnökével találkozik.
sita/para
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat






Esküszöm ez olyan mint egy idióta bölcsőde.
szerintem pedig europa a
ja....már megint mindenki más a hülye
Szerintem annak aki
Szerintem annak aki megálmodta,kitalálta az egységes Európát,rémálmában nem jutott eszébe ,hogy ilyen két szomszéd lesz benne , aki így "imádja "egymást.
Ami meg mindenki Bélája hozzászólását illeti a problémához-mármint,hogy: Bugár Béla szerint a nyelvtörvényből el kellene távolítani néhány nem egyértelmű paragrafust. „Egyértelműnek kell lennie, milyenek lehetnek a szankciók, miért és mennyit“ – nyilatkozta a sajtónak Bugár. ....Kihez kéne mérni a mennyi magasságát??? Ahhoz,aki 300 euró nyugdíjból él, vagy ahhoz aki óriásplakátkampányt tud folytatni konyhapénzből lecsípett pénzből???
"Az uniónak kellene egy
"Az uniónak kellene egy szervet létrehoznia"
Az unió maga is egy szerv. Nemi... :-(
Vollebaek nem döntőbíróként jött Pozsonyba.
Ezt világossá tette mindjárt a sajtótájékoztatója elején. Ezt azonban sajnos nem érti a szlovákok taplóbbja, beleértve a kormányfőnket is, és a magyarok taplóbbja, beleértve a magyar és a misung párt elnökeit is.
Nekem Lajcák mondatai keserűek. Világossá tette, hogy ennek a kormánynak mi nem vagyunk partnerei. Az a fontos, hogy ez a törvény összhangban áll az európai standartal. Nem tudom, hogy az mi, de nem is érdekel. Mint ahogy a vörösbarna kormányt sem érdekli a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárok véleménye.
Felvetődik azonban bennem a kérdés, hogy hogyan is van azokkal az európai standartokkal, hogy egy nem jó törvény összhangban lehet velük? Ugyanis, ha ez a törvény az európai standart részévé válik, akkor az a standart elindult a lépcsőkön lefelé a pincébe. Hol van az a híres európai szellemiség?
Kartel, a szép az
Az európai standartot
RE
Tehát mindenki azt csinál, amit
Csak olyan
Csak olyan nyelvtörvényt készíts másoknak,ami ha téged érintene is elfogadnál.Ez egy régi nagy igazság(kicsit másként írva/