Agyő korona, üdv euró!
Euróköszöntő Duna-parti szuperbuli az volt Pozsonyban és szinte minden szlovákiai városban, a banktisztviselőknek és a benzintöltő állomások vezetőinek azonban a munkahelyeiken kellett szilveszterezniük, és csak január 1-jén estefelé bonthattak pezsgőt.
"Élt alig tizenhat évet"
Ereje teljében múlt ki a korona - mondta némi nosztalgiával Igor Barát, az euró szlovákiai bevezetésének kormánybiztosa. Akinek az irodájában már alig lehett látni a nemrég még a mennyezettől egészen a szőnyegig lelógó "eurómétert", amelyen az uniós pénznem bevezetéséig hátralevő napokat tüntették fel, s amelyről 2008 januárja óta mindennap levágott egyet. – Sok mindet megtettünk tavaly minél hatékonyabb felvilágosítás érdekében. A bizonyítványt a polgárok állítják ki. Bízom benne, hogy nem lesznek nagyobb zűrök az átállással. Magyar nyelvű tájékoztatókat is kiadtunk, a gyengén látóknak és a vakoknak különleges hangkazettákon mondták el a legfontosabb tudnivalókat. A romákat még csasztuskákkal, a kassai Ramathan színház művészei révén pedig jelenetekkel is segítettük a tájékozódásban. Több mint ezer papnak és lelkésznek is szerveztünk tanfolyamot - tette hozzá némi drukkal még a pénzváltás küszöbén.
Halko József, a pozsonyi érsekség szóvivője pedig elmondta: - Az euróról nem prédikáltunk, viszont magánbeszélgetéseink során több hívőnek elmondtuk a tudnivalókat, és főleg arra hívtuk fel a figyelmüket, hogy óvakodjanak a csalóktól meg a pénzhamisítóktól.
Robert Fico kormányfő is büszkén nyilatkozott december végén: - Szlovákiának óriási szerencséje volt a pénzügyi világválság okozta szerencsétlenségben. Abban az esztendőben vezetjük be az eurót, amikor földrészünkön is éppen a legsúlyosabb következményei lehetnek a krízisnek. Nálunk ezen enyhíthet az uniós pénznem és az egészséges gazdaság, amelynek növekedése 2008-hoz képest ugyan lelassul, de Szlovákia a várt 4-5 százalékos gyarapodás révén 2009-ben is a legjobbak között lehet Európában. Az első olyan ország lehet, ahol az euró bevezetése nem lódítja meg sem az árakat, sem az inflációt - közölte magabiztosan. Aztán büszkén hozzátette: - Mit nem adnának azért a lengyelek, a magyarok vagy a csehek, ha most az euró rajtvonalánál állhatnának, mint mi!
Minden eddiginél is látványosabb volt a szilveszteri pozsonyi Duna-parti buli, amely nemcsak óévbúcsúztató, hanem euróköszöntő is volt. - Óriásképernyőn számoltuk az óév utolsó perceit, aztán éjfélkor lézersugarakkal villantották fel a szlovák és az uniós zászlót, majd pedig az új pénznem jelét.
A profik mind kinyitottak
Aztán jött január másodika, az első munkanap és megtapasztalhattuk csak elvétve nyitottak ki az üzletek. Dunaszerdahelyen is jobbára csak az élemiszerboltok, az áruházláncok, az újságárusok, no és a vietnami árusok várták e vevőket. Egyéb boltok leltárra vagy technikai okokra hivatkozva tették ki a január 12-ig érvényes „zárva” táblát, a legtöbb bolt viszont tájékoztatás és indoklás nélkül nem nyitott ki. Ám a nyitva tartó bevásárlóhelyeken is lelassult némiképpen a kiszolgálás. Mind az eladók, mind pedig a vásárlók ismerekedtek az új pénznemmel. Dunaszerdehelyen is így volt ez, ám azt tapasztalataink szerint, az eladók fegyelmezettek, a vevők pedig türelmesek voltak. Január első napjain az emberek többsége még koronával fizetett, ám néhány néhány olyan esetről is tudunk, amikor a visszajáró pénzt euró helyett koronában kapták kézhez.
A boltokban sok helyütt arról számoltak be az eladók, hogy az emberek többsége az apróktól szeretne megszabadulni. Az üzletek azonban nem kötelesek nagy összeget apróban elfogadni, fizetésnél 20 darabra van limitálva az egyforma érmék elfogadása, 30-ra a különbözők száma. Hasonlóan a papírpénzzel való fizetéshez, pl. csak 250 korona érték fölött fizethetünk 1000 koronással. Mindez miniszteri rendelet értelmében annak érdekében, hogy az üzleteket ne pénzváltóknak használják az emberek.
Működő és kiváró pénzváltók
A magyar-szlovák határátlekők közelében egyelőre nem zárták be a kis, de rendszerint forgalmas pénzváltókat. - Mi eddig is jórészt a forint és a szlovák korona beváltásából éltünk. Bízunk abban, hogy a magyarországi ügyfeleink idén sem maradnak el, s nem csökken a Magyarországra utazó szlovákiai polgárok száma sem – vélekedtek a Győrhöz közeli, vámosszabadi-medvei határátkelő mellett működő, továbbá a révkomáromi pénzváltók üzemeltetői. Forgalmuk jelentős részét ugyanis a forintkereskedelem határozza meg. Ez természetesen nem vonatkozik azokra pénzváltókra, amelyek a határoktól távolabb működtek, mert azok nagy része az euró-korona forgalomból élt.
A Medve-Vámosszabadi határátkelőhöz közeli Spectrum pénzváltóban azt mondták, az elkövetkező néhány hónap forgalmától függ a megmaradásuk. A mellette található J. City Kft. üzemelésében működő standon pedig úgy nyilatkoztak, hogy minden bizonnyal változatlan marad a forintforgalom, a különbség csak annyi lesz, hogy nem koronára, hanem euróra fogják váltani és fordítva. Jelenleg 1 euró fejében 260 forintot, 270 forintért pedig 1 eurót kap az ember. A korona-forint átváltási árfolyama pedig 1 korona = 8,30 forint. Ami az év eleji euró-forgalmat illeti, nem számoltak be nagy ugrásról, véleményük szerint inkább a bankokban tapasztalható nagyobb kereslet. A határtól néhány kilométerrel távolabb fekvő dunaszerdahelyi és nagymegyeri pénzváltók az év első néhány napján zárva tartanak.
Jól működnek a bankok is
A dunaszerdahelyi, somorjai, nagymegyeri, bősi, komáromi, galántai bankfiókok mindegyikében folyamatos a pénzbeváltás. Egyes helyeken ugyan több mint fél órát is kell várni, de zökkenőmentesen folynak a tranzakciók, tehát akár kilószámra is be lehet vinni a koronás és filléres pénzérméket is. A bankok leginkább ezért, vagyis az ügyfelek érdekében foglalkoztak január 7-ig csak pénzbeváltással, hogyan aztán visszaálljanak a teljes körű banki szolgáltatásokra.
jaks/sz/bl
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat







