Pázmánynak elsősorban szavazatszámlálási manipuláció miatt kellett megbuknia!
A dunaszerdahelyi választások végeredményét Antal Ágota, Pázmány egyik függetlenként induló ellenfele támadta meg, arra az alapos gyanúra hivatkozva, hogy a választás és a szavazatszámlálás során törvénysértéseket követtek el az önkormányzat és Pázmány önkéntesei.
A Magyar Koalíció Pártja az Alkotmánybíróság 2008 november 19-i döntését követően azonnal kiállt Pázmány mellett, holott akkor még nem volt ismeretes, milyen okok miatt lett megsemmisítve a dunaszerdahelyi polgármester-választás eredménye.
Az Alkotmánybíróság döntését, az indoklással együtt december 10-én kapta kézhez Pázmány Péter és a 2006-os polgármester-választás eredményét kétségbe vonó Antal Ágota.
A taláros testület határozatának indoklásában tételesen kimondja, Antal Ágota azon kifogásait találta bizonyítottnak, amelyek szerint, a választójogi törvény és a választások alkotmányossága elsősorban azzal sérült, hogy az Alkotmánybíróság által a felek jelenlétében átellenőrzött 19 választási körzetből 11 választási körzetben nem egyezett az érvénytelen szavaztok száma a választási jegyzőkönyvekbe foglalt vonatkozó szavazatszámmal. A polgármesterjelöltekre leadott érvénytelen szavazatok száma összesítve nem 154, hanem 177 szavazat volt.
A szavazatok ellenőrzése során az is kiderült, hogy egyetlen választási körzeten kívül (ez a 14 választási körzet volt) a többi 18 választási körzetben a választási dokumentáció (az érvényes és érvénytelen szavazatok a polgármesterjelöltekre és az önkormányzati képviselőkre leadott szavazatok) nem volt lepecsételve, amint azt a választási törvény megköveteli. Sőt, sok esetben el sem voltak különítve, össze voltak keverve a szavazócédulák. Az Alkotmánybíróság szerint ezek a tények választási manipulációra engednek következtetni, és már önmagukban is „elégséges alapot szolgáltatnak arra, hogy az Alkotmánybíróság érvénytelenítse a választások megtámadott eredményét“.
Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy Pázmány Péter megsértette a kampánycsendet azzal, hogy a választások reggelén szerepelt a televízió, a „Kárpát Express“ című műsorában.
A választójogi törvény és a jelöltek esélyegyenlőségének súlyos megsértését állapította meg az Alkotmánybíróság azzal kapcsolatban is, hogy a kampány során Pázmány Péteren kívül, Antal Ágotának és más polgármesterjelöltnek sem volt lehetősége prezentálni és népszerűsíteni választási programját a Dunaszerdahelyi Hírnökben. Holott ez az önkormányzati közlöny a választók pénzéből van finanszírozva. Az Alkotmánybíróságnak egyébként nem kerülte el a figyelmét, hogy Pázmány Péter a lap 19. számában, amely a választások előtt négy nappal jelent meg, nagy terjedelemben, szlovák-magyar nyelven, három fényképpel illusztrálva propagálta saját választási programját. Az Alkotmánybíróság szerint ez az eljárás a szabad politikai verseny alapelvével ellentétes. Nemcsak azért, mert adott esetben a város pénzén minden jelöltnek egyenlő esélyt kell biztosítani, hanem azért is, mert a kifogásolt hozzáállás, a választók előtt azt a benyomást kelthette, hogy a város (község), vagyis az önkormányzat csak bizonyos jelöltet (vagy pártot) preferál.
-para-
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat









halihó, tehát még mindig
halihó, tehát még mindig azt állítja Pázmány, meg az MKP, hogy Pázmányt azért állytották félre, mert magyarkodott a DAC-Slovan után? :) Mertha nem ültek a szavazatok, akkor az probléma, ha tót valaki, ha magyar, ha ukrán.
Tehát Pázmányék is jelen voltak a szavazatok újraszámolásakor, így a csunya AB nem csalhatott :) Meg aztán, ugye, azok a szavazatok addig a városházán voltak elzárva - nem lezárva! Oda se osonhatott be Ágika összekutyulni a dolgokat hahaha. Na kiváncsi vagyok mit fognak Péter báék mondani erre. Na mit csinálnak ők reggel, délben, este? Hát, lopnak és hazudnak. Legalábbis az utóbbi már bizonyítást nyert.
Szornyu ez Pázmány...MONEYPULATOR(manipulátor)