Csökken a drogimport, önellátó lett Szlovákia
Elterjedtek a pervitint előállító laboratóriumok és olyan zárt épületek, raktárak, ahol marihuánát termesztenek. Kopčik elmondása szerint ezt a két drogfajtát tisztán a hazai piacra termelik. Előfordultak azonban olyan esetek is, amikor külföldiek termesztettek nálunk füvet, majd azt külföldre szállították, így komlikáltabbá válik a rendőri leleplezés is. Az alelnök hozzátette, hogy a drogbehozatal csökkenésének megvolt a maga fejlődési útja. Eleinte nem volt elég pervitinfőzde, és többen jártak át Csehországba, hogy "kitanulják a szakmát", vagy onnan jártak át hozzánk előállítani.
Kopčik szerint az országon mind a mai napi keresztülmennek kokain- és heroinszállítmányok, behoznak LSD-t és amfetamint, marihuánát és pervitint pedig gyártanak. Gyakran az országon áthaladó drogból fizetnek ki futárokat, akik ezt tovább terjeszthetik.
Ján Packa rendőrkapitány úgy vélekedik, a schengeni övezetbe való belépéssel egyszerűbbé vált a drogok terjesztése. Azelőtt ugyanis még a határon meg lehetett állítani, és lefülelni a disztribútorokat. A rendőri szerveknek Packa szerint most szorosabban együtt kell működnie a szomszédos országok szerveivel.
Sme.sk/para
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat








