Nem Fico Csákyék sírásója!

Aligha lehet érdemben vitatkozni a szlovák kormányfő verdiktjével, pedig nyilvánvalóan nem az a gazdasági lobbi diktálta, melyre annak idején oly nagy vehemenciával az önmagát MKP-refomerként beállító Csáky Pál hivatkozott Bugár Béla ellen vezetett 2006-os, „elnökváltó” kampányában.

Mindegy is most már, mi történt anno az MKP-ban, a lényeget ugyanis épp Fico fogalmazta meg. Többek között persze, hiszen számtalan független politikai elemző jó ideje ugyanolyan értelemben nyilatkozik a pártról, mint ő. A havi rendszerességgel közzétett közvélemény-kutatási adatok pedig csak demonstrálják azokat az állításokat, melyek szerint az MKP létezése óta nem volt olyan rossz passzban, mint amilyenbe jelenlegi vezérkara navigálta.

Pedig, immár egyetlen, a mumusként, luciferi egyletként emlegetett gazdasági lobbival hírbe hozható politikus sincs a párton belül döntéshelyzetben. Sőt, Csákyék szinte naponta tesznek azért, hogy az ellenségeiknek minősítettek minden egyes politikai aktivitását negatív módon tüntessék föl a nyilvánosság előtt. E tekintetben tehát nincs igaza Ficónak, már ami azt illeti, hogy jókat aludna az MKP jelenlegi vezérkara. Ha viszont azt tesszük vizsgálat tárgyává, hogy létezik-e jelenleg kézzel fogható, egyértelműen olvasható politikai értékrend, amelyhez fölsorakoztatható lenne a szlovákiai magyar választóbázis, nyilvánvaló, hogy ilyesminek híján van a párt. Ami van, az nem más, mint jobbára avítt, jelképes, egyszersmind szánalmas pótcselekvés. Ugyan mi másnak nevezhetnők a köztereken, vidéki csűrdöngölőkön előadott, a köldöknéző történelemszemléletre, a vélt és valós sérelmekre épülő magyarkodást, a nemzeti apokalipszis témakörében néhány csökött pártcsatlós jelenlétében előadott vásári komédiákat…

Magyarán nincsen értelmezhető és követhető, valós, időszerű társadalmi problémákat felölelő programja az MKP-nak!

De nem beszélhetünk stratégiáról sem, holott az MKP nemzeti őskövületének számító Duray Miklós személyében privilegizált alelnöke is van a stratégia témakörének.

Ugyanez mondható el az MKP pártközi szövetségi politikájáról. A szövetségi politika mindenekelőtt a vezetők átgondolatlan rögtönzései miatt mondott csődöt 2008 tavaszán, amikor azok ellenzéki szövetségeseiket egyik napról a másikra cserben hagyva, tulajdonképpen bagóért szegtek meg egy politikai egyezséget. Lásd a lisszaboni szerződés ratifikációja körüli ellenzéki botrányt. Amelynek lényege, talán nem kell már sokadszor is hangsúlyozni, nem az volt, hogy a ratifikáció során a kormánypártok oldalára álltak, hanem az, hogy ebbéli szándékukról nem tájékoztatták időben a rájuk számító ellenzéki pártokat…

Az MKP folyamatos népszerűségvesztése tehát törvényszerű. Amely, fájdalom, akár egy olyan mélyrepüléshez vezethet, hogy a 2010-ben esedékes parlamenti választásokat követően jó esetben nagyságrenddel kevesebb képviselője lesz a parlamentben, rosszabb esetben pedig senki nem jut be a jelöltek közül a törvényhozásba.

Róbert Fico tehát indokoltan röhöghet oly elégedetten, nem kevésbé önelégülten a markába. Ráadásul nem is ő temeti ellenzékét az MKP politikusaival egyetemben, hanem ők maguk a sírásók…

Barak László, www.parameter.sk