Paramagyar

Azok a kisebbségi magyarok, akik a nemzeti összetartozás erős érzésétől hajtva ragaszkodnának az „állampolgári jellegű” viszonyhoz az anyaországgal, most már egyáltalán nem biztos, hogy a Fideszt támogatnák.

Tudjuk, hogy az eddigiek most már csak maszatolnak, mismásolnak, és szeretnék, ha minél hamarabb véget érne ez a nyomasztó kampány.

A Bayer Zsolt-cikkből is látszik, olyanok ezek a jobboldali fiúk, akár az évődő házaspár: ha úgy adódik, kivájnák egymást szemét, de nem zárhatjuk ki, hogy a végén aztán mégis ágyba bújnak.

Egyetlen meleg sem fog csupán homoszexualitása okán olyan pártot választani, ahol egyes politikusok nyilvánosan szorgalmazzák, "hagyjuk már a buzikat".

Nem vitás, az antiszemitizmus ellen fel kell lépni, s ha másképp nem lehet (egyébként valószínűleg lehet, és kellene is), hát akár új törvényekkel, amelyek a szólásszabadságot korlátozzák.

Meg lehet próbálni udvari cselédkrónikává zülleszteni a nyilvánosságot, magánhadsereggé a bűnüldözést, erkölcsi csendőrséggé az oktatást. Na igen, és utána mi lesz?

Mi kell ahhoz, hogy valaki folyamatosan a média középpontjában legyen?

Orbán úrnak, a befolyásos politikusnak is van már Facebook oldala, ahol bárki elmondhatja róla a Véleményét. Kádár János pedig "blogot", internetes webnaplót szerkeszt, pedig már nincs is hatalmon.

Könnyekig meghatottak a múlt vasárnap itt újraközölt, Seres László-féle vendégkommentárhoz fűzött olvasói hozzászólások:

Ha már minden összedőlt, ha már minden kötél szakadt, minden racionális érvelés elpárolgott, akkor még mindig ott a fasisztázás, a náciveszély, az még teremthet a virtuális helyett reálisan létező választói közösséget.