A Csallóköz 48. száma (2008)
Nincs polgármestere Dunaszerdahelynek
KASSA – A szlovákiai Alkotmánybíróság múlt szerdán érvénytelenítette a 2006. december 2-án lezajlott dunaszerdahelyi polgármester-választás végeredményét. „Az Alkotmánybíróság helyt adott a magányszemély által beadott panasznak.
Lesz híd, de mikor...
KOMÁROM – Kihelyezett ülést tartott tegnap Komáromban a szlovák kormány. A tanácskozás után Róbert Fico bejelentette hogy a kabinet jóváhagyta a régóta tervezett, a két Komáromot összekötő, új Duna-híd mielőbbi felépítésének tervét.
Tragédia az erdőben
BODAK/POZSONY – Múlt szombat délelőtt erdei szerencsétlenség következtében elhunyt Milan Hanzel Szlovákia volt legfőbb ügyésze, aki 1994-ben igazságügyminiszter is volt.
Gyújtogatás?
NAGYMEGYER – A helyi tűzoltóállomás alakulata november 19-én délután öt óra óra 17 perckor kapta a riasztást, hogy a város szélén lévő köztes szemétlerakatnál tűz ütött ki.
Slotáékból nem lesz szalonna…
Természetesen igaz Ján Slota múlt heti állítása, amely szerint a szlovákiai magyarság nem államalkotó nemzet Szlovákiában. Ellenben nem más, mint igenis államalkotó nemzetiség. Annál is inkább, mivel a szlovákiai magyarok nem turistaként érkeztek Szlovákiába…
Jut pénz felújításokra
NAGYSZOMBAT/NYÉKVÁRKONY/NAGYMAGYAR -- A Nagyszombat Megyei Önkormányzat legutóbbi képviselő-testületi ülésén vita nélkül fogadták el a kerület 2009. évi költségvetését, illetve a 2010. és 2011. évi kerettervet.
Borkóstoló – könyvekkel
DUNASZERDAHELY – Egy este két neves magyarországi vendége volt a járási székhelynek.
Ölt a rossz kazán
NÁDSZEG – Három személyt találtak eszméletlen állapotban múlt pénteken a község egyik családi házában.
Kinyitott a VEGA
SOMORJA – Megkezdte próbaüzemét a dunaszerdahely--pozsonyi országút melletti VEGA bevásárlóközpont, amely a tejfalui városrészhez közel, az ÖMV benzinkúttal majdnem szemben található.
Folytatódnak az útfelújítások
NAGYSZOMBAT/DUNASZERDAHELY/BŐS – Nyáron kezdődött el a megyéhez tartozó másod- és harmadrendű utak felújítása, nem kis fennakadásokat okozva, de mindenképp biztató eredménnyel.





