A Csallóköz 37. száma (2008)
Lövöldöztek hajnalban Dunaszerdahelyen!
DUNASZERDAHELY - Egy lakás ablakára és egy parkoló autóra lőttek rá ismeretlen elkövetők hétfőn hajnalban 3:20 órakor a Városháza téren.
ONEFEST: Az első feljelentés
Feljelentette egy magánszemély Méry Tamást, a meghiúsult somorjai One Fesztivál főszervezőjét.
A galántai Samsung vezetői haltak meg a súlyos közúti balesetben
LÖVŐ/GYŐR - A galántai Samsung cég koreai vezetői ültek abban az autóban, mely a vonat elé hajtott a magyarországi Lövő község belterületén múlt szombaton.
Vonatba hajtott egy személyautó
SZENTMIHÁLYFA - Szombaton, kora délután egy ezüst metallizált, privigyei (Prievidza) jelzésű Ford Mondeo a vasúti átjárónál belehajtott az azon elhaladó tehervonatba.
Nagyobb fizetést követelnek
Ha a kormány nem fordít több pénzt a jövő évi költségvetésből az iskolaügyre, akkor tiltakozó akcióba kezdenek – jelentették ki az iskolai szakszervezetek.
Már interaktív tábla is segíti az oktatást
HIDASKÜRT/NAGYMEGYER – Az idei tanévtől kezdve a nagymegyeri magán-szakközépiskolában is nyílt idegenforgalmi és vendéglátó-ipari szak, ahol a tanulók ötéves képzést követően érettségi bizonyítványt kapnak.
Egy kárászért is dutyiba lehet kerülni?!
A nyílt utcán elkövetett rablásért, lopásért, két esetben pedig orvhalászatért indított bűnvádi eljárást a rendőrség a Dunaszerdahelyi járásban.
Tájékoztat és útbaigazít
Térképpel ellátott színes útikalauz jelent meg az Alsó-Csallóközben, hogy közhasznú információkkal szolgáljon a kistérségbe érkező látogatóknak.
A kerékpárosok is ...
NAGYSZOMBAT/DUNASZERDAHELY – Este nyolctól éjfélig tartó közúti rendőrségi razzia volt szeptember 4-én a Nagyszombati, a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban.
Fico az oroszlánbarlangban!
A szlovák kormányfő persze nem érkezett üres kézzel a nagylégi labdarúgópályára. Nagylégi vizitjére ugyanis azért került sor, mert hétfőn 17.00 órakor kezdődött annak a műfüves edzőpályának az ünnepi átadása, amelynek megépítését saját kormányfői keretéből ő maga is tekintélyes összeggel, 1,2 millió koronával támogatta.






