A Csallóköz 33. száma (2008)
A "gondolkodó művésztelep" tárlata
DUNASZERDAHELY -- Két kiállítás is nyílt szerdán kora este a Kortárs Magyar Galéria szervezésében idén tíz magyarországi és egy hazai képzőművész részvételével augusztus 4–10. között zajló, sorrendben kilencedik nemzetközi művésztelep kapcsán.
Hangsúly: Nyakig merülünk a fekáliába?
Érik a gyümölcs, legalábbis Róbert Ficóé, aki hatalomra kerülése óta a sajtót fikázza. Pedig a sajtó semmi mást nem tesz, mint a hivatásbeli kötelességét teljesíti.
Eltűnt a cukorgyár
DUNASZERDAHELY – Múlt kedden délután, pontosan négy órakor robbantották fel pozsonyi tűzszerészek a dunaszerdahelyi cukorgyár csaknem ötvenméteres kéményét.
Jubileumból közösségi esemény
EGYHÁZKARCSA -- Hetvenöt éves az egyházkarcsai sportklub. Ebből az alkalomból szombaton nagyszabású ünnepséget tartottak a faluházban.
Kultúrával az akadályok ellen
DUNASZERDAHELY – A fenti címmel kezdődött múlt pénteken a mozgássérülteket segítő Velő civil szerveződés kétnapos jótékonysági rendezvénye.
Nyári kulturális kínálat
A Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ nyári, utcazenei rendezvényeinek sorában augusztus 17-én, vagyis vasárnap 19 órai kezdettel a Banyák Dzsessz Group ad koncertet a VMK előtti téren.
Jubileumi versenyfelhívás
A Csemadok OT megbízásából a Csemadok Kassa Környéke Területi Választmánya meghirdette a X. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivált (falusi színjátszó csoportok sorrendben 10. országos fesztiválja), amely 2008. november 13--18. között kerül megrendezésre Szepsiben és Buzitán.
Orvosi ügyelet: Nem csak a bőrnek árthat
Köztudott, hogy a mértéktelen napozás akár másodfokú, azaz hólyagképződéssel is járó bőrgyulladást is okozhat. Az azonban kevésbé tudott, hogy az erős napfény a szemünknek is árthat.




