A Csallóköz 30. száma (2008)
Fizetős lesz a komp?
KESZÖLCÉS/VAJKA/BŐS – Elképzelhető, fizetős lesz a komp azok számára, akik nem a Kis-Csallóközben laknak.
Rasszista rendőr
DUNASZERDAHELY – Országos feltűnést és felháborodást keltett egy rendőrségi kihallgatáson történt eset.
Fociháború fenyeget pénteken
DUNASZERDAHELY – Nem zárható ki szélsõséges elemek tömeges megjelenése és balhézása a pénteki DAC–Spartak Trnava Corgoň-ligás bajnoki mérkõzésen.
A gárdista így meg úgy…
Lapzártánk után jött a Magyar Gárda vezérkara Pozsonyba, hogy találkozzanak cseh kollégáikkal. Akiktől, csak annyiban különböznek, hogy azoknak piros-fehér kék a vizeletük, főként sörözés után…
Táppal szerződtek
PADÁNY – Bár a kis csallóközi település múlt szombati rendezvénysorozata különféle gyermekprogramokkal már a kora délelőtti órákban elkezdődött, a község református templomában tartott délutáni ökumenikus ünnepség kívánkozik a tudósítás élére.
Václav Havel popfesztiválon
TRENCSÉN – Václav Havel egykori cseh köztársasági elnök és Fatboy Slim DJ-előadó volt a trencséni fesztivál két legnagyobb sztárja. A Bažant Pohoda egyébként rekordlátogatottságot döntött, mert idén több mint 30 ezren mentek el a katonai repülőtérre, ami még nem fordult elő a fesztivál 12 éves történetében.
Viharok és koncertek
A múlt hét hétfőn reggel véget ért a Zamárdiban megrendezett négynapos
Balaton Sound fesztivál, amely maximális vendégszám mellett zajlott le,
összesen 88 ezer fesztiválozó részvételével, ami abszolút sikerként
könyvelhető el.
Fényképek a városról
DUNASZERDAHELY - A város önkormányzata idén is meghirdette hagyományos
fotópályázatát azzal a céllal, hogy a városi fényképarchívum újabb
színvonalas képanyaggal gyarapodjon.
Inas a szalonban
A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria az esztergomi Munkácsy-kiállításhoz kapcsolódóan e héten filmvetítést tart a Vermes-villában.





