A Csallóköz 5. száma (2008)
Jó iskolaválasztás – fél siker
Az iskolai beíratások időszakát éljük. A felelősen gondolkodó szülők számára nem közömbös, hogy gyermekük milyen tanodában kezdi el iskolás éveit, hol szerzi meg azt az alaptudást, amelyre később építeni lehet. Erről kérdeztük Belkovics Judit pszichológust, a járási munkaterületű Dunaszerdahelyi Pedagógiai-Pszichológiai Tanácsadó tapasztalt munkatársát.
GYORSHÍR: Halálos autóbaleset Nagyabonynál
Egy halálos áldozata és három súlyos sérültje van annak a közlekedési balesetnek, amely ma reggel történt a Dunaszerdahelyről Légre vezető úton, Nagyabonynál.
Egyházkarcsa: Ólomba és epébe mártott dunaszerdahelyi rágalmak
A Dunaszerdahely melletti faluban járt a hétvégén a linzi székhelyű Banner cég ügyvezető igazgatója. Thomas Bawart a Paraméter érdeklődésére elmondta: az egyházkarcsai önkormányzat vezetőivel együtt áttekintették a helyi ipari parkba tervezett akkumulátorgyár ügyét.
(Önkény)uralmi játszmák Dunaszerdahelyen
A szlovákiai Számvevőszék (Najvyšší Kontrolný Úrad SR – NKÚ) foglalkozik Antal Ágota független városi képviselő beadványával, melyben azt kifogásolja, hogy Dunaszerdahelyen a hatályos községekről szóló törvénnyel ellentétben a polgármester a képviselő-testület felhatalmazása nélkül jár el fontos gazdasági ügyekben, így a költségvetés módosítására is rendre utólag kerül sor. Törvénytisztelő helyeken ez épp fordítva szokás, a képviselők döntése nélkül a polgármester nem rendelkezhet önkényesen a városi vagyonról.
Maradnak-e kertészkedők a Csallóközben?
Ezekben a hetekben tartják évzáró gyűléseiket a kertészszervezetek, s bár jubileumi évet értékelhetnek, hiszen a Szlovákiai Kertészkedők Szövetsége tavaly ünnepelte fennállása 50. évfordulóját, nincs már ebben a mozgalomban semmi újdonság.
Vámos Miklós Pozsonyban
Az Irodalom és… sorozat e havi vendégei Vámos Miklós és Németh Gábor írók lesznek. Január 31-én, 17 órától a Magyar Kulturális Intézet székházában (Pozsony, Védcölöp utca -- Palisády 45.) társalognak, természetesen a közönség bevonásával. A neves magyar személyiség tavaly a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban is nagy közönségsikert aratott.
Írókoszorú – zongorával
A Magyar Kultúra Napján, holnap 21.10-től vetíti az M1-es csatorna a "Nyugat 100" évad első műsorát, melyen kortárs költők és írók idézik fel a híres folyóirat alapításának 25. évfordulóján rendezett ünnepséget. A jeles nap alkalmából már tegnap elkezdődtek az ünnepségek, egy somorjai diáklányt is díjaztak Budapesten.
Dušan Kováč: Nem látok egyetlen szlovák vagy magyar államférfit sem
Semmilyen tudományos tény sem igazolja azt, amit január elején Robert Fico pozsonyi kormányfő állított, aki szerint a nagymorva fejedelemségben ősszlovákok éltek, Szvatopluk pedig az első királyuk volt – szögezte le a Paraméternek adott interjújúban Dušan Kováč. A neves szlovák történész szerint eljött az ideje közös magyar-szlovák történelemkönyv kiadásának, amely különböző mítoszokat rengethetne meg, továbbá a kölcsönös párbeszédet, egymás nézeteinek a megismerését segíthetné.




