A Csallóköz 1. száma (2008)
Sógorokkal szövetkeznek Légen
Hivatalos osztrák önkormányzati küldöttség látogatott a felső-csallóközi településre, ismerkedni, tárgyalni, s minden bizonnyal partneri kapcsolatokat létesíteni.
Négyen meghaltak a közutakon, de kevesebb volt a bűncselekmény
Az év végi ünnepek alatt jóval kevesebb bűncselekmény történt Nagyszombat megye területén, mint a közönséges munkanapokon, bár négy személy is életét vesztette közúti baleset következtében.
Lopják a termálvizet Nagymegyeren? - KÉPEKKEL
NAGYMEGYER - A termálfürdő egyik furatának vezetékén fekete rákötést találtak január 2-án.
Felújítják Beckó várát
A Trencsénhez közeli Beckó (Beckov) önkormányzata tavaly versenytárgyalást
hirdetett a falu mellett levő vár felújítására. Eredményhirdetés február 12-én lesz.
Kenyai győztes a dunaszerdahelyi szilveszteri futógálán
Kilencven futó és kocogó rótta a köröket Dunaszerdahelyen, a hagyományos csallóközi Futószilveszter kilencedik felvonásán.






