Az Amazon internetes bolt szerint nőtt az érdeklődés Danny Boyle rendező filmjei iránt, amit a londoni olimpiai megnyitó rendezésének köszönhet.
Boyle 1996-os Trainspotting című filmje 5800 százalékkal több érdeklődőt vonzott, az Oscar-díjas Gettómilliomos című film vele szemben csak 900 százalékkal többet, mint általában.
Az érdeklődés növekedése észrevehető A part (2000), a Sunshine és 127 óra (2010) című filmeknél is. John Boumphey az Amazontól azt nyilatkozta, hogy Boyle az „első olimpiai győztes” és az emberek nagy érdeklődése filmjei iránt a bizonyítéka annak, hogy a nyilvánosságnak nagyon tetszett az olimpia megnyitója.
Boyle a megnyitónak a „Csodák szigete” címet adta, melyet rengeteg ember követett figyelemmel, s mely 27 milliárd fontba került. A megnyitó elején az Olimpiai Stadion dombos országgá változott, olyanná mint amilyen az angol vidék. A nézők láthattak a réteket, folyókat, vízimalmokat, házikókat, piknikező családokat, földművelő gazdákat, állatokat terelő embereket.
A programot Bradley Wiggins, az idei Tour de France győztese kezdte, aki megkongatta Európa legnagyobb harangját, melyet az Olimpiai Stadion egyik részében helyeztek el. A harangszó közben elhangzottak idézetek Shakespeare A vihar című művéből. A ceremónián olyan művészek léptek fel mint Rowan Atkinson, J. K. Rowling, David Beckham, Daniel Craig. Az ünnepség tetőpontja II. Erzsébet királynő érkezése volt, akit a Buckingham-palotából Daniel Craig hozott el, s aztán egy helikopterből ejtőernyővel kiugrottak a hasonmásaik.
A zenét többek között Paul McCartney, az Arctic Monkeys, Mike Oldfield, Two Door Cinema Club, Emeli Sandé szolgáltatta.
sita/-esz-
Hozzászólások
Isles of Wonder
Cooter Davenport, cs, 2012-08-02 02:24"Boyle a megnyitónak a „Csodák szigete” címet adta..."
Nem inkább a "Csoda szigetei"? Csak úgy kérdezem...