Komáromban, a Belső körút 51-es szám alatti romatelep fokozatosan a város egyik legégetőbb problémájává nőtte ki magát.
A lakások egyre lepusztultabbakká váltak, a külső száraz WC-k teljesen tönkrementek, elemi szintű higiéniáról sem lehetett beszélni. Így aztán nem lehetett csodálkozni azon sem, hogy telep valóságos gócává vált a fertőzéseknek: 2008-ban például súlyos hasmenésjárvány tört ki itt, amelynek során 82 beteget kellett kórházba szállítani, és komolyan mérlegelték a karantén meghirdetését.
A meleg napok beköszöntével a helyzet rendezése halaszthatatlanná vált. A városvezetés – a helyszíni szemle, illetve a statikai vizsgálatok alapján – úgy döntött, hogy likvidálja az épületeket, az ott élőket pedig részben a harcsási szociális lakásokba költözteti.
Az átköltöztetés gyorsan és konfliktusok nélkül ment végbe; a telepen ezt követően nyomban megjelentek a munkagépek, és a lepusztult épületek mára gyakorlatilag eltűntek. A városnak ezzel egy 8-10 éves problémát sikerült megoldania.
- Vas Gyula -

Negyvenöt lakó érvényes bérleti szerződésekkel a harcsási
szociális lakásokba költözött (Fotó: a szerző)
Hozzászólások
Én személy szerint szeretnék
Pick Dáma, k, 2012-07-10 19:26Én személy szerint szeretnék egy képet erről a lakóházról mondjuk egy év múlva. Kíváncsi vagyok, valyon mennyire lehet majd ráismerni.....Hehehehe ....Hiába, a romáknak mindig kijut a szükséglakásokból!