DUNASZERDAHELY – Továbbra is a törvény által megengedett felső határ közelében mozog A. Szabó László (MKP) alpolgármester fizetése.
A képviselő-testület erről a múlt héten határozott, a jelenlévő 21 képviselőből azonban mindössze 11-en támogatták a javaslatot. Ennyi volt az MKP-frakció jelenlévő tagjainak a száma.
Az alpolgármester bére az idei évben ezáltal 2 830 euróra emelkedik a tavalyi 2 769 euróról. Ennek kiszámítási módja a tavaly júniusban hatályba lépett törvénymódosításból indul ki. Ekkor eltörölték a polgármesterek és alpolgármesterek éves jutalmazását a bérük 50%-ában, ellenben bevezették, hogy havi bérüket annak 70%-áig terjedő mértékben megemelhetik. A kiszámítás módja így a következőképp alakult: az előző évi nemzetgazdasági átlagbér x 2,89/2,25 (polgármester/alpolgármester) + 60%.
769 eurós előző évi átlagbérrel számolva Hájos Zoltán 3356 euró bért vehetett fel tavaly július 1-től havonta, szemben a korábbi 2390 euróval. A. Szabó László bére ezek alapján 2769 eurót tett ki. A polgármester fizetését végül a VMK előtti tér felújítása során elkövetett hibák okán novemberben a törvény által megszabott minimumra csökkentette az önkormányzat, ezzel együtt azóta 2 222 eurót keres e funkció betöltéséért. Az alpolgármester bére pedig az idei évben is csak kevéssel, mintegy 176 euróval marad el a maximumtól. Idén már 786 eurós átlagbérrel számoltak, amelynek 2,25-szörösét annak 60%-ával megemelve jön ki kerekítve a 2 830 euró.
-para-
Hozzászólások
....a kúúúúúrva életbe....
josé, h, 2012-07-02 17:42....a kúúúúúrva életbe....
A.Szabó egy hamis alattomos ember
changewecan, k, 2012-07-03 09:45Hamis alattomos ember,aki bort iszik és vizet prédikál!!! Akkor,amikor kolcsont kell felvenni a városnak bérekre,mert nincs pénz,hát szegyelheti magát "magyarbajussz" formájával az MKP val egyutt!!!
Jó üzlet, ennyi pénzért semmi
TNT plus, sze, 2012-07-04 09:41Jó üzlet, ennyi pénzért semmi mást nem kell tennie, csak a polgármester seggét nyalni, aztán még profitálni a saját magán gimnáziumából is. Ami jár az jár, de ami nem, az NEM !!! Kérdés: mivel indokolható ez az abnormálisan magas havi bér megítélése ? Fel kéne sorolni az eddigi hőstetteit, amiket csak ő vitt véghez, és senki más nem volt, lehetett képes erre, persze a város és a polgárok javát szolgálva !!! ???? Túl sok hatalom van már az MKP kezében ezeken a végeken.
Nagyon kell már a váltás, mindegy ki jönne a helyükre, de ez a társaság már többszörösen leégette magát a polgárok előtt, totálisan amortizálódott.