Ki­lenc év, tíz ha­lott, de kik a tet­te­sek?

A sem­mi rosszat sem sejtő maf­fi­a­ve­zér vi­dá­man kár­tyá­zott a tár­sa­i­val, ami­kor es­te fél nyolc után két álar­cos sze­mély ron­tott be a he­lyi­ség­be, „Rendőrség, min­den­ki a föld­re!“ – szlo­vák fel­ki­ál­tás­sal. A fel­szó­lí­tás­ra a föld­szin­ten levő al­kal­mi ven­dé­gek és a fé­le­me­le­ten tar­tóz­ko­dó bűnban­da tag­jai is en­ge­del­mes­ked­tek. A kö­vet­kező pil­la­nat­ban a két fér­fi ka­las­nyi­kov gép­pisz­to­lyok­­ból le­a­dott so­ro­zat­tal le­mé­szá­rol­ta a Pá­pay-klán tíz tag­ját. Ki­len­cen azon­nal meg­hal­tak, a ti­ze­dik sze­mély nem sok­kal később hunyt el. Az ál­lí­tó­lag orosz ak­cen­tus­sal be­szélő gyil­ko­sok a be­jé­rat­hoz kö­zel vá­ra­ko­zó gép­ko­csi­ba vág­ták ma­gu­kat, s a kor­mány­nál ülő, ad­dig az ut­cát szem­mel tar­tó sze­mély el­szá­gul­dott. Nem sok­kal később a nyo­mo­zók száz­har­min­cegy töl­tény­hü­velyt szed­tek össze a vé­res tett szín­he­lyén. Az al­vi­lág egyik köz­pont­ja Du­na­szer­da­helyt a rend­szer­vál­tás óta az al­vi­lág egyik köz­pont­ja­ként tar­tot­ták szá­mon, ahol a ki­lenc­ve­nes évek ele­jétől több al­vi­lá­gi gyil­kos­sá­got haj­tot­tak vég­re. A Pá­pay-bűnban­da tag­jai pe­dig szá­mos pro­vo­ka­tív, erőfi­tog­ta­tó meg­moz­du­lá­sok­kal (úgy­ne­ve­zett védő­pén­­ze­ket szed­tek, fa­lu­si mu­lat­sá­go­kat za­var­tak meg, hely­ség­név­táb­lák­at lőttek szét, nyu­ga­ti gengsz­ter­fil­mek­re em­lé­kez­tető fel­vo­nu­lást is szer­vez­tek egyik tár­suk te­me­té­se előtt) bi­zony­gat­ták, hogy ki az úr a Csal­ló­köz­ben. A já­rá­si szék­hely ne­ve azon­ban Kö­zép-Eu­ró­pa ed­di­gi leg­vé­re­sebb maf­fi­a­le­szá­mo­lá­sa után ke­rült a kül­föl­di saj­tó cím­lap­ja­i­ra és az elekt­ro­ni­kus mé­dia hí­ra­dó­i­nak élé­re. Hét gya­nú­sí­tott Hosszas nyo­mo­zás után hét sze­mélyt gya­nú­sí­tot­tak meg a gyil­kos­ság­gal kap­cso­lat­ban. Kö­zü­lük né­gyet – az R. fi­vé­re­ket: Csa­bát és Szi­lár­dot, to­váb­bá S. Ár­pá­dot és V. Ri­chár­dot a mé­szár­lás meg­szer­ve­zé­sé­vel, fegy­ve­rek be­szer­zé­sé­vel, bér­gyil­ko­sok fel­haj­tá­sá­val, egy gyil­kos­sá­gi kí­sér­let­tel és egy ma­gya­r­or­szá­gi sze­mély zsa­ro­lá­sá­val vá­dol­tak meg. A fel­té­te­le­zett tet­te­sek ál­lí­tó­lag orosz ak­cen­tus­sal be­szél­tek – el­me­ne­kül­tek a szín­he­lyről. Egyik le­het­sé­ges fel­buj­tó­ként az ugyan­csak du­na­szer­da­he­lyi S. La­jost ne­vez­ték meg, aki azó­ta sem ke­rült elő. Öt éve a Ga­lán­ta és Vá­ga kö­zöt­ti Dal­las bár­ban tűnt fel, ám va­ló­színűleg fü­lest ka­pott va­la­kitől, mert mi­re a kom­man­dó­sok a hely­szín­re ér­tek, a fér­fi ke­re­ket ol­dott. Azó­ta is­mét nyo­ma ve­szett. Egye­sek sze­rint plasz­ti­kai műté­ten esett át, s meg­vál­toz­ta­tott külsővel él kül­föl­dön. Meg­kez­dett, majd el­na­polt per Az R. fi­vé­re­ket már a le­szá­mo­lást kö­vető fél éven be­lül meggya­nú­sí­tot­ták, mind­ket­ten vizs­gá­la­ti fog­ság­ba ke­rül­tek, ám a köz­vé­le­mény nagy meg­rö­kö­nyö­dé­sé­re, Ma­ri­án Ja­rá­bek, az ügy­ben ak­kor il­le­té­kes nagy­szom­ba­ti me­gyei bí­ró 1999. no­vem­ber 9-én sza­bad­láb­ra he­lyez­te őket. Több hó­na­pos hu­za­vo­na után ke­rül­tek vissza vizs­gá­la­ti fog­ság­ba.  2003 szep­tem­be­ré­ben a li­pót­vá­ri (Le­o­pol­dov) bör­tön­ben mé­giscsak meg­kezdődött a négy vád­lott pe­re. Az első nap né­hány perc múl­va be­re­kesz­tet­ték a tár­gya­lást, mert az egyik védő be­te­get je­len­tett. Ugya­nez a tör­té­net két hét múl­va me­gis­métlődött. Az­zal a kü­lönb­ség­gel, hogy R. Csa­ba védője ak­kor el­fo­gult­sá­got je­len­tett be Pa­vol Slá­dok bí­ró el­len, aki ál­lí­tó­lag utó­lag meg­vál­toz­tat­ta a ki­hall­ga­tá­si jegyzőköny­vek kel­te­zé­sé­nek időpont­ja­it. A Leg­felsőbb Bí­ró­ság feb­ru­ár­ban helyt adott az in­dít­vány­nak, s Vla­di­mír Ten­cert je­löl­te ki utód­ja­ként. Ő azon­ban sze­mé­lye­sen je­len­tett be el­fo­gult­sá­got. Nyil­vá­nos­ság­ra hoz­ta, hogy hat év­vel ezelőtt több­ször is együtt va­dá­szott Gó­dány Zol­tán­nal, az egyik meggyil­kolt al­vi­lá­gi sze­méllyel, ezért nem kí­ván ítél­kez­ni az ügy­ben. Is­mét új el­nö­köt ne­vez­tek ki a bí­rói sze­ná­tus élé­re, aki több hó­na­pig csak az ak­tá­kat ta­nul­má­nyoz­ta. Az R. fi­vé­rek kor­rup­ci­ó­val gya­nú­sí­tot­ták meg Ja­ros­lav Spišiak volt du­na­szer­da­he­lyi já­rá­si rendőrka­pi­tányt, majd or­szá­gos bűnü­gyi főigaz­ga­tót, aki az or­szá­gos rendőrfőka­pi­tány első he­lyet­te­se is lett. Az R. fi­vé­rek má­ig ta­gad­nak. Ál­lí­tá­suk sze­rint a vá­di­ra­tot a meg­ne­ve­zett főzsa­ru ta­lál­ta ki, s en­nek kö­szön­he­ti a kar­ri­er­jét. Ezt az ál­lí­tá­su­kat azó­ta sem­mi­vel sem tud­ták bi­zo­nyí­ta­ni. Az vi­szont tény, hogy Ja­ros­lav Spišiak­nak és tár­sa­i­nak kö­szön­hetően Du­na­szer­da­hely és kör­nyé­ke biz­ton­sá­go­sabb vá­ros lett. Ez még ak­kor is igaz, ha tud­juk, hogy újabb maf­fi­a­le­szá­mo­lá­sok­ra tör­tén­tek kí­sér­le­tek, más he­lye­ken pe­dig gyil­kol­tak is. A vád­lot­tak ál­lí­tá­sá­ra a volt or­szá­gos bűnü­gyi főigaz­ga­tó csak annyit vá­la­szolt, hogy majd az idő el­dön­ti, ki­nek van iga­za… Tár­gya­lás­ból tra­gi­ko­mé­dia Min­de­köz­ben a gya­nú­sí­tot­tak sza­bad­láb­ra ke­rül­tek, mert le­töl­töt­ték a vizs­gá­la­ti fog­ság­ra meg­sza­bott leg­hosszabb időt, va­gyis az öt esz­tendőt. Sz. Ár­pád 2005-ben Na­gya­bony­tól nem messze, sa­ját gyors­haj­tá­sa mi­att be­kö­vet­ke­zett kö­zú­ti ba­le­set­ben meg­halt. V. Ri­chár­dot pe­dig azó­ta szer­ve­zett gép­ko­csi­lo­pás­sal is gya­nú­sít­ják. Eb­ben az ügy­ben már­ci­us 26-án foly­ta­tó­dott a tár­gya­lás Du­na­szer­da­he­lyen, vé­dett ta­nú és kom­man­dó­sok je­len­lé­té­ben. A Li­pót­vá­ron meg­kez­dett per pe­dig két éve Nagy­szom­bat­ban zajlik. A vád­lot­tak újabb ta­nú­kat ne­vez­nek meg, akik­nek a ki­hall­ga­tá­sát ké­rik. Az­tán vagy ezek a sze­mé­lyek, vagy pe­dig va­la­me­lyik védő­ügy­véd je­lent be­te­get, s emi­att még a bi­zo­nyí­tóel­já­rás sem fe­jeződött be. A közelmúltban ép­pen az il­le­té­kes bí­rónő esett át műté­ten, ezért a kitűzött tár­gya­lást má­jus­ra, eset­leg jú­ni­us­ra ha­lasz­tot­ták. Va­gyis sen­ki sem tud­ja, mi­kor ér vé­get ez a szo­mo­rú­já­ték vagy tra­gi­ko­mé­dia, amely a szlo­vá­ki­ai iga­zság­szol­gál­ta­tás szé­gye­ne, hi­szen ki­lenc év­vel a tör­tén­tek után sem tud­juk, kik vol­tak a gyil­ko­sok, s kik a fel­buj­tók. S az sem bi­zo­nyos, hogy egyál­ta­lán meg­tud­juk-e va­la­mi­kor...