Borozott az elnöki szóvivő
Május első három napja gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket a termálfürdőben és a Promenádon. Ekkor rendezik az I. Nagymegyeri Corvin Mátyás Kulturális Napokat, mellyel párhuzamosan, egymást kiegészítve tartják a Corvin Mátyás Hévízfürdő május 1-jei idénynyitóját és a III. Körzeti Borkiállítás kóstolással egybekötött eseményeit.
Az utóbbi akcióra a benevezett 162 bormintát a városi művelődési otthonban értékelte három öttagú zsűri. Az ítészek között találhattuk Ivan Gašparovič államelnök szóvivőjét, Marek Trubačot is, aki úgymond hazajött, hiszen életének első több mint két évtizedét Nagymegyeren töltötte. Ráadásul az egyik szakmája éppen a borászat.
Amíg az egyik zsűri a regisztrált üzemi borászok mintáit bírálta, addig a másik kettő a kistermelők, illetve a kertészek borait értékelte. A szombati zsűrizés eredményei talán meglepőek, mert végül hat borminta kapott nagyarany minősítést, a 44 arany-, 42 ezüst- és 54 bronzminősítésen kívül csak 16 mintát nem tartottak kiválónak. Az egyik zsűritag, Dömény Zoltán azzal indokolta a sok érmest, hogy ilyen jó minőségű borok nem szerepeltek a korábbi kiállításaikon. A III. Körzeti Borkiállítás megnyitója május 1-jén, 13.30-kor lesz a termálfürdő színpadán, a Promenádon felállított borházakban pedig május 1–3. között mindennap délelőtt tíz órától este nyolcig lehet kóstolgatni a benevezett borokat.
Linkek
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Küldés emailben
Nyomtatóbarát változat







