A Hp-po­zi­ti­vi­tás­ról

2005-ben két auszt­rál or­vos­ku­ta­tó azért ka­pott No­bel-dí­jat, mert fe­lis­mer­ték, hogy a fe­kély­be­teg­ség­ben szen­vedő be­te­gek gyo­mor­nyál­ka­hár­tyá­ja egy He­li­co­bac­ter pylo­ri­nak, rö­vi­dít­ve Hp-nek ne­ve­zett bak­té­ri­u­mot tar­tal­maz és öt­le­tes, gyak­ran sa­ját ma­gu­kon vég­zett kí­sér­le­tek­kel bi­zo­nyí­tot­ták, hogy a Hp sze­re­pet játsz­hat több emésztőszer­vi pa­nasz, be­teg­ség ki­a­la­ku­lá­sá­ban. Azó­ta a Hp-fertőzött­ség me­gál­la­pí­tá­sa az első lé­pé­sek kö­zé tar­to­zik a gyo­mo­ré­gés, gyo­mor­fáj­da­lom s egyéb pa­na­szok oká­nak ki­de­rí­té­sé­ben. A több ezer be­te­get fe­lö­lelő vizs­gá­la­tok­nak kö­szön­hetően ma már tud­juk, hogy a felnőtt la­kos­ság­nak hat­van-het­ven szá­za­lé­ka hor­doz­za gyom­rá­ban e bak­té­ri­u­mot (2007-es ma­gya­ror­szá­gi adat). Más­ként fo­gal­maz­va: a la­kos­ság­nak majd­nem há­rom­ne­gye­de Hp-po­zi­tív. A Hp-fertőzött­ség kez­de­te a kis­gyer­mek­kor­ra te­hető, ek­kor ke­rül be a szer­ve­zet­be a bak­té­ri­um, meg­te­lep­szik a más bak­té­ri­um szá­má­ra „ki­bír­ha­tat­lan” sa­vas nyál­ka­hár­tyán és év­ti­ze­de­ken át „bé­kés egy­más mel­lett élés” le­het­sé­ges a bak­té­ri­um és gaz­dá­ja közt. E hosszú, akár az élet vé­gé­ig tar­tó „fegy­ver­szü­net­nek” tud­ha­tó be az a tény, hogy a Hp-fertőzöt­tek, te­hát Hp-po­zi­tív be­te­gek min­tegy ti­ze­nöt szá­za­lé­ká­nál ala­kul csak ki fe­kély­be­teg­ség. Va­gyis a He­li­co­bac­ter nem le­het az egye­dü­li és fő oka a fe­kély­be­teg­ség­nek, hi­szen ak­kor szin­te min­den­ki, aki Hp-po­zi­tív, egy­ben fe­ké­lyes is len­ne, és meg­for­dít­va is be­bi­zo­nyo­so­dott: nem min­den fe­kély­be­teg hor­doz­za gyom­rá­ban az em­le­ge­tett bak­té­ri­u­mot.