Audi A8, 4,2 lit.

Amit írok az elsősorban a nagyszombati kerület lakosaira tartozik, de remélem másokat is érdekel.

 Tibor Mikusnak, a kerület "ispánjának" 2005-ben, vadonatújan vett szolgálati 7-es BMW-jén a nagy strapa miatt (113 000 kilométer futása után) elromlott a sebességváltó és a katalizátor. A szerviz 7 700 euróba jött volna.

A nagyszombati kerület úgy döntött, hogy nem érdemes ilyen öreg csotrogányokat javíttatni, és jóváhagyta, hogy Tibor Mikus kapjon egy új szolgálati kocsit. Ezúttal egy 4,2-es Audi A8-ast. Az ára 94 552 euró, azaz 2,8 millió korona.

Ez egy jó döntés volt, mert így újra garancia alatt levő kocsiban vitetheti magát ez a fontos poziciót betöltő úr, és ha esetleg rövid időn belül újra meghibásodna valami, nem kell megint újabb autót venni. Például nem kell majd egy új SL Mercedesre költeni.

Továbbá azért is jó döntés volt, mert így el lehetett adni a "régi" 7-es BMW-t, és a befolyt összeg csökkenti az új árát. Sikerült is eladni, 13 200 euróért, tehát annyiért, amennyit egy hasonló korú és nyilván megkíméltségű Skodáért lehet kapni.

Eddig a történet, ami nem mese, hanem valóság. Bár nem hiszem, hogy a mai szlovákiai viszonyokat ismerve ezt mesének tartaná bárki.

A Szabadság és Szolidaritás Pártja (SaS) tavasz óta gyűjt aláírásokat egy olyan népszavazás kiírásáért, amelynek egyik pontja, hogy a kormánylimuzinok ára ne haladja meg a 40 ezer eurót. Sokan populistának tartják ezt...és itt az újabb példa, hogy a más pénze sohasem drága.

Az is furcsa, hogy a kerületi közgyűlésben levő egyik pártnak sem volt kifogása ez ellen. Szerintem azért, mert titkon remélik, legközelebb majd közülük kerül ki az új Mikus, és akkor ők választhatnak majd valami szépséges szép autót. Ha az elődnek lehetett...

Bízom benne, hogy az SaS egyik ott levő párttal sem fog választási koalíciót kötni a megyei választások előtt, és ha sikerülne legalább egy képviselőt a közgyűlésbe juttatnunk, legalább mi szólhatunk, hogy fiúk, ezt nem!

 -----------------------------------------------------

To čo píšem sa týka občanov trnavského kraja, avšak dúfam, že bude zaujímat aj ostatných.

Na služobnom BMW sedmičkového radu župana Tibora Mikuša sa následkom veľkej opotrebovanosti (kúpené v 2005, najazdených 113 000 kilometrov) pokazila prevodovka a katalyzátor. Servis predbežnú cenu opravy vyčíslil na 7 700 eur. Samospráva trnavského kraja sa rozhodla, že takéto staré železá by sa uz opravovat nemali, a odsúhlasilo kúpu nového auta pre Tibora Mikuša. Teraz to bude Audi A8, 4,2 litrov. Cena 94 552 eur, čize 2,8 milióna korún.  

Bolo to dobré rozhodnutie, nakoľko tento - doležitú pozíciu zastávajúci pán - sa môže znova voziť v aute ktoré je v záruke, a ak by znova došlo k technickej závade, nebude treba kupovať daľšie nové auto. Nebude treba mínať napr. na nový Mercedes SL.

Zároveň to bolo dobré rozhodnutie aj preto, že takto sa dalo speňažiť to „staré” sedmičkové BMW, a utŕžené peniaze znížia obstarávaciu cenu nového. Tak sa aj stalo. Úspešný obchod priniesol 13 200 eur, čiže cenu, za ktorú sa kupujú škodovky podobného veku a zachovalosti.  

Toľko o prípade, ktorý nie je absurdným výmyslom, ale realitou. Aj keď si nemyslím, že v dnešných slovenských pomeroch by to niekto považoval za výmysel.

Strana Sloboda a Solidarita (SaS) od jara zbiera podpisy k vypísaniu referenda, ktorého súčasťou je aj požiadavka maximalizácie cien vládnych limuzín do  40 tisíc eur. Podaktorí to berú ako populizmus…ale toto je daľší prípad, že cudzie peniaze nie sú nikdy drahé.  

Zarážajúce je aj to, že ani jedna zo strán, ktoré sú v samospráve vúc, nemala námietky voči tejto kúpe. Možno aj preto nie, že v kútiku duše veria, že nabudúce spomedzi nich vyjde nový Mikuš a potom si už oni budú môcť vyberať nejaké fajnové auto. Keď mohol predchodca…

Verím tomu, ze SaS ani s jednou zo zúčastnených strán nebude v predvolebnej koalícii vo voľbách vúc, a keď sa nám podarí dostať aspoň jedného poslanca do krajského snemu, aspoň my môžeme povedať - chlapci, to teda už nie!

 

Hozzászólások

Ez egy PR cikk?

Csak nehogy az SaS után az SnS is rákapjon....

Mert akkor érdekes lesz a Para.

Természetesen nem

Természetesen nem szerkesztőségi blogról/cikkről van szó... Nevezzük úgy, hogy PR-blogbejegyzés :)

Ha a hiba ott kezdodik hogy

BMW-t es Audi-t es Mercit  vesznek az urak. Ha nem azott volna szet a telefonom akkor mutatnak par kepet amin a 4 hangsulyozom 4 eves mercin rohadasok vannak. Hat Kina mindenki szivebe belopta magat. De a cikkhez hozzaszolva Szlovakiaban mindent lehet csak sok es nagy legyen. Haha. A szomoru viszont az, hogy kutyat nem erdekel. Es ez eset  jo olvasnivalo de nem tobb es meghogy nepszavazast tartani rola az kicsit nevetseges  is. 40000 euro max ar , ezt szerintem megkene emelni mert a Skoda Superb bun ronda lett es gondolom Fiat Cromaval azert megsem fogtok jarni. NaPa.

ennek a szilárdnok még a

ennek a szilárdnok még a formája is beteg

Kedves baltazár !

1.) Ez a hozzászólásod pedig a hatalmas "inteligenciádról" árulkodik !

2.) Hadd lássunk a Te valódi neved és arcod !

kedves szilárd!

szólíts csak baltazár professzornak,vagy ha úgy tetszik doktor hausnak-)),csak annyit rejt  a kommentárom h minden politikus gerinctelen(biztosan én is ilyenné válnék) te sem vagy más,vagy netán azért politizálsz h nekunk jobb legyen?hm,ne rohogtesd ki magad,és ne gyere ilyen szerencsétlenségekkel,nem is folytatom mert csak folhuzom magam

 

Bálint, nem értem, miért

Bálint, nem értem, miért magyarázkodol, mintha rajtakaptak volna valamin..../tulajdonképpen nem is a magyarázkodásall van bajom, talán azzal, akinek magyarázod azt, amihez szerintem semmi köze.... /.

Kismolnár, nem tudom mit tudsz a SaS-ról, "frappáns" válaszodból azért sejtem...,gondolom, te meg vagy róla győződve, milyen "nagyot alkottál.."

Baltazár, neked csak annyit: az ostobaság ugyan nem bűn / habár sokszor nagyon veszélyes /. Rád illik a mondás: Ha hallgattál volna.... / ugye, ezt ismered? /   

Tutajos, te ugye amolyan istenfélének képzeled magad

Ha van bajom a liberálisokkal, talán pont ez. Azt hiszik, hogy valami "patent" joguk van az észhez. Feltalálták az abszolút szabadságot, és ennél jobb nem is lehet.

Igaz, a szabadság egy óriási érték, csak ilyen hozzád hasonlók azt hiszik azt jelenti, hogy másnak se legyen más véleménye.

Nem ártana viszont egy kis humorérzék tutajoska. Gondolom azon sértődtél meg, hogy piciny kis partajodat, a SaS - ot egymás mellett írtam le az SnS -el. Pedig ég és föld.... ugye?

Na most nekem mindegy. Mind a kettő a hatalmat akarja, és lehet, hogy ha egyszer te kerülsz valami hatalmi helyre, akkor nem 4,2-es ódit akarsz, megelégszel, majd 4,1-essel is. Én meg lekakálom. Mert nem ezen múlik. Hanem azon, mit fogsz akkor tenni.

Nézd csak meg a budapesti liberális kollégákat, hogy ment 2002-ben a "LOP-STOP" jelszó. Aztán a következő 7 év alatt olyan rablásba kezdtek, hogy az ország nyögni fogja legalább 30 évig.

Ha valami bajom van a

Ha valami bajom van a hüjékkel, az az, hogy ezt nem tudják magukról...

Különben nem vagyok SaS tag, három hete még azt hittem, egy madár...,de azt bevallom, hogy ismerkedem velük / ma kezdtem / - hogy mi a liberalizmus, nem szándékozom veled megvitatni - a Sas-ról valószínűleg szart se tudsz / egyelőre én se sokat / - merem remélni, hogy humorérzékem van annyi, mint neked - amit pedig a végén írsz, az egy erőltetett nagy baromság..., az, hogy összehasonlítasz egy pártot, amelyiknek még csak a programát sem ismered, egy húsz éve működő széteső párttal.... / különben hány liberálist ismersz nagyokos? / 

:-D

1. Az hülye, nem hüje, és sajnálom, hogy nem tudod magadról! Humorérzéked meg nincs! De ne csüggedj, ezt senki sem tudja magáról, csak a környezete látja.

2. Ami a SaS-t illeti, mikor még nem is volt, Sulik blogját akkor is olvastam, mert az is érdekel, amivel nem igazán értek egyet, hát még az, amivel némileg igen. Mit gondolsz, ha nem liberális volna, ez a PR cikk maradhatna ezen a portálon? (Hm, talán igen, hisz, Bósza marhaságai is maradtak!)

3. Milyen liberálist? nemzetit, vagy neo-t? Mert mostanság inkább a neo a divat, abbol rengeteget ismerek, nincs is velük semmi baj, amig nincs egy csepp hatalmuk sem. Addig a jelszavak hangzatosak, az elvek szépnek tűnnek, de ha hatalmat kapnak, azzal inkább visszaélnek, mint élnek.

És hogy mi közük van egymáshoz a magyar meg a szlovák liberálisoknak? A liberalizmus! Ha ezt sem érted, akkor mi a francnak politizálsz? Az egész hitük, a neoliberális gazdaság fuccsolt be az elmúlt évben, ha nem vetted volna észre! Ebben a cikkben nem veszed észre a "LOP-STOP"-ot?

Milyen liberálist?

Milyen liberálist? nemzetit, vagy neo-t?,"LOP-STOP"-ot?

kismolnár, csapa lerágott csonton csámcsogsz - ki nevezi ma magát neoliberálisnak? vagy kit hívnak neoliberálisnak? senkit. persze vannak ilyen komplexusos emberek, akik a "neoliberálist" olyan értelemben használják / sértően /, mint a "lezsidózást", én nem vagyok az egyikre sem vevő..

az állam bizonyos szerepe mindenféle liberalista gazdaságpoitikában is megvan,   

Az egész hitük, a neoliberális gazdaság fuccsolt be az elmúlt évben, ha nem vetted volna észre!  igazad van, nem vettem észre, szerintem természetesen nem is a "neoliberális gazdaság" / ahogy te nevezed /fuccsolt be / ilyen igazából és teljes mértékben nem is létezett /     

kismolnár, sas, liberalizmus

"És hogy mi közük van egymáshoz a magyar meg a szlovák liberálisoknak? A liberalizmus! Ha ezt sem érted, akkor mi a francnak politizálsz?"

hé, öcskös, ki fog hűlni a kakaód.. az ökörségeiden felül külön megmosolyogni való, ahogy váteszi fölénnyel vagdalkozol a bölcsesség hasas hordóján állva, s közben kritizálod a liberálisok fölényes magatartását. 

az szdsz bár gazdasági reformokat sürget, tagjai között nincs egy nagy közgazdász, nincs sikeres üzletember, csak levéltárosok és szociológusok. meg kóka, aki csak a rendszerváltás káoszában tudta kiügyeskedni a vagyonát.

a sas ebben a mindenképpen különbözik. sulík pedig már a politikában is megmutatkozott, abszolút sikerrel, tehát a hatalommal élt, és nem visszaélt.

nem korteskedek, csak hát amit írsz, az tévedés.

tutajos

mi a f... dumálsz itt?ez a szerencsétlen osszehord hetet-havat.lassan johetne azzal is hogya az elnoki palotába ne vegyenek ezustkészletet hanem alumíniumkanalat meg "esuszt",hulyitsd a nénikédet meg a körösztanyádot ,kulomben is védje meg magát,ne te hetlekotlálj itt nekem

nem tudom, de lehet,hogy

nem tudom, de lehet,hogy egy ilyen népszavazás többe kerülne, mint az összes kormánylimuzin ára

de ha valamivel nem értek egyet, attól még nem kellene "otrombának" lenni 

te úgy látszik mindenkit, mindenkit meg akarsz győzni, hogya neved / UU UU / onnan ered, hogy megláttad az IQ teszted eredményét / pedig lehet hogy nem /  

Re: tutajos 2009.07.17. 10:10

Üdvözlöm!

Igen, valószínűleg egy ilyen népszavazás többe kerülne. Ezért szeretnénk nem csak egy, hanem hat kérdést feltenni (a hat kérdésről itt is olvashat: http://www.parameter.sk/blog/somogyi-szilard/2009/04/03/ma-delutan-kek-duna-elott ), de ez inkább csak az optimalizációs :-) oldala a népszavazásnak. A legolcsóbb nyilvánvalóan az a megoldás lenne, ha a mai politikai garnitúra nem érezné felsőbbrendűnek magát, és önkorlátozó tudna lenni, és ilyen kérdéseket nem kellene feltenni.

Csupa jó ötlet...

1. A népszavazásra elmenne kb. 10% választó. Érdemes rá költeni.

2.  "ha a mai politikai garnitúra nem érezné felsőbbrendűnek magát, és önkorlátozó tudna lenni" - ha a nagymama sárga lenne, csilingelne és sineken járna, akkor ő lenne a 6-os villamnos......

Jó demagóg duma. Ez a világ nem ilyen. A politikusok sem.

Különben meg, miattam járjanak X-6ossal, meg bömbi mercivel, csak tegyék a dolgukat. Ezt kellene valahogy kialálni. Mert ugye egy szuper kis faliújságtendert Daewo Ticoban közlekedve is lehet intézni. A bukta rajta meg 1000 S-500-as ára...

A nagymamának ha több

A nagymamának ha több hite lenne mint Önnek, akkor simán lehetne akár sárga villamos is.

Amit Ön, akár a rossz tapasztalatai miatt is, elképzelhetetlennek tart, attól az még nem válik lehetetlenné.

Igaz,

nem lehetetlen. Inkább csak valószinűtlen. De az nagyon!

Talán az új párt elgondozhatna azon,

hogy kilehetne dolgozni egy törvényt az állami és önkormányzati hivatalok méltányos felszereltségéről. Az államvezetés milyen szintjén, milyen autók, irodák, számítástechnika stb. az, amely munkájukhoz kell, de nincs túlzásba véve a luxus, de nem néznek ki rongyos koldusnak sem.

Az állami hivataloknál

Az állami hivataloknál ezt lehetséges egységesíteni, és vannak is ilyen szabályozók, az önkormányzatoknál viszont a konkrét képviselőtestületen múlik. Az írásomban is erről volt szó, hogy a nagyszombati kerület képviselőinek természetes, hogy egy hároméves, kb. 100 ezer kilométert futott 7-es bmw-t 13 ezer euróért adnak el, és vesznek egy új kocsit  95 ezerért. És abban is biztos vagyok, hogy ez csak azért volt számukra természetes, mert mások által "összedobott" pénz felhasználásáról kellett szavazni. Remélem, hogy sikerül a megyei önkormányzatokba legalább egy-egy képviselőt juttatnunk, s akkor még döntés előtt tájékoztathatjuk az ilyen tervekről a közvéleményt. A novemberi megyei választásokon viszont valószínűleg egyedül indulunk, így nem lesz könnyű. :-)

Szilárd,nem sok koze van

Szilárd,nem sok koze van hozzá a testuletnek.A torvény szerint 2007 szeptemberétol a megyeelnok(polgármester) a testulet álltal meghatározott mértékig saját jogkorben dont.Nagyszombatban ez 10 %.Még csak utólag sem kell jóváhagyatni....

"A testület által

"A testület által meghatározott mértékig..." Akkor most van hozzá köze a testületnek, vagy nincs?

A testuletnek a torvény

A testuletnek a torvény értelmében meg kell szabnia egy határt amin belul mozoghat a megyeelnok(polgármester)  elore nem látható problémák rugalmas megoldása céljából.Hogy ezen belul "belefér"autóvásárlás is,az a torvény hiányossága szerintem,nem a testuleté.Nehezen tudom elképzelni, hogy valahol is 0%-ot hagytak volna jóvá,az meg egyenesen folémenne a torvénynek, ha úgy lett volna elfogadva a 10% ,hogy bizonyos dolgokra nem vonatkozik.

És szóvá tette ezt

És szóvá tette ezt akárcsak egy megyei képviselő is? Egy előre nem látható probléma :-) ilyen rugalmas kezelését?

Látja Ön értelmét, hogy errről még tovább levelezzünk?

Csak próbáltam menteni a

Csak próbáltam menteni a mundér becsuletét:)))

Értem. Köszönöm.

Értem. Köszönöm.

nincs értelme,ugyhogy

nincs értelme,ugyhogy foglalkozhatnál fontosabb dolgokkal mint pl a nyelvtorvény meg ha érdekel sorolok majd párat